Belföld

Hétfőn újra kinyit a Szegedi Vadaspark és a Kecskeméti Vadaskert is

Mintegy másfél hónapos kényszerű zárva tartás után hétfőn újranyit a Szegedi Vadaspark, a látogatóknak több járványügyi szabályt is be kell tartaniuk – közölte Veprik Róbert igazgató vasárnap az MTI-vel.

  A szakember elmondta, az ország legnagyobb területű, 45 hektáros állatkertje megfelelő körülményeket biztosít arra, hogy a vendégek kellő távolságot tartsanak egymástól. A park sétányai elég szélesek, az erdei utakat egyirányúsítják, és a zárt helyiségekben lévő állatbemutatóknál is kijelölik a kötelező haladási irányt, valamint meghatározzák, mennyien tartózkodhatnak az adott épületben.
    Az állatkert pénztárainál és a büféknél jelzésekkel hívják föl a látogatók figyelmét a megfelelő védőtávolság megtartására, és azt kérik mindenkitől, viseljen maszkot – közölte az igazgató.
    A visszatérő vendégek az állatkert változatos gyűjteményének már ismert tagjai mellett több új jövevénnyel is találkozhatnak. Megfigyelhetik külső kifutójában a Zuri nevű törpevíziló-kölyköt, amely januárban született. Láthatnak keafiókákat, hiszen a Szegedi Vadasparkban – Magyarországon első alkalommal – sikerült szaporítani az Új-Zélandon őshonos hegyvidéki papagájt, de szemtanúi lehetnek annak is, ahogy anyja hasán csimpaszkodva pihen egy lajhárkölyök.

Védőintézkedések bevezetése mellett hétfőn újra kinyit a Kecskeméti Vadaskert – tájékoztatta az intézmény pénteken az MTI-t.

    A Kecskeméti Vadaskert a járványhelyzet miatt március 17-én ugyan bezárta kapuit a látogatók előtt, de az állatok ellátása és a park gondozása folyamatos volt. Így a május 4-i nyitáskor a családok megnézhetik a közelmúltban született kisállatokat: a muflonbárányt, a kis kecskéket és a kengurukölyköket, a gyermekek pedig kipróbálhatják a nemrégiben elkészült új játszótér-komplexumot.
    Az állatkertben tett sétát azonban szabályokhoz köti a vadaskert vezetése. Látogatóiktól azt kérik, tartsanak egymás között másfél méteres távolságot, viseljenek védőmaszkot vagy takarják arcukat kendővel, sállal és rendszeresen használják a vadaskert több pontján kihelyezett kézfertőtlenítőt.
    A járványhelyzet miatt az állatsimogatók és az állatházak egyelőre zárva tartanak, valamint az állatok etetése sem lehetséges még.

Forrás: MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kezdődik: LMBTQ-tévécsatorna indul Magyarországon

cs3-szerkeszto

Szijjártó Péter: a választási eredmény egyértelmű

cs3-szerkeszto

Tudománnyal az elsivatagosodás ellen: Az SZTE kutatói úttörő megoldást kínálnak a vízhiány enyhítésére a Dél-Alföldön

cs3-szerkeszto

Orbán Viktornak mindvégig igaza volt: szerdán délben újraindul az orosz olaj a Barátság kőolajvezetéken

cs3-szerkeszto

Kiderült az igazság a magyarországi akkumulátorgyárakról, végig félrevezették a lakosságot a szennyezésről

cs3-szerkeszto

Idősek pszichiátriai gyógyszerezése – gyors út a hanyatláshoz

cs3-szerkeszto

Megalakult a Mi Hazánk országgyűlési képviselőcsoportja

cs3-szerkeszto

Magyar Péter a háborús veszélyhelyzet meghosszabbítását kérte a kormánytól

cs3-szerkeszto

Három hét van a plakátok eltávolítására

cs3-szerkeszto