Sport

EURO 2020 – Marad a név és a logó

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése alapján nem változik a jövő nyárra halasztott – részben budapesti rendezésű – labdarúgó Európa-bajnokság neve és logója.

    A szervezet végrehajtó bizottsága csütörtökön határozott úgy, hogy a története hatvanadik évfordulóját ünneplő Eb továbbra is az EURO 2020 nevet viseli, habár a tornát a koronavírus-járvány miatt 2021 nyarán játsszák a csapatok.
    Amint arról a hazai szövetség (MLSZ) honlapja beszámol, az eredeti név és logó megtartásában az évforduló mellett a környezettudatosság is szerepet játszott, mivel sok termék elkészült már, változtatás esetén így “ezek a szemétbe kerültek volna és újak elkészítésére lett volna szükség”.
    Az UEFA álláspontja szerint az elnevezés később is emlékeztetni fog arra, hogyan fogott össze 2020-ban, az Eb-k 60. évfordulóján a futballvilág is a koronavírus-járvány ellen.
    Eddig húsz csapat vívta ki a részvétel jogát, további négy – köztük a magyar csapat – a Nemzetek Ligája rájátszásában biztosíthatja helyét a mezőnyben. Marco Rossi együttese márciusban lépett volna pályára Bulgáriában, győzelem esetén pedig a Puskás Arénában fogadta volna a románokat vagy az izlandiakat. A mérkőzéseket a járvány miatt elhalasztották, várhatóan ősszel rendezik meg azokat.
    Az Eb-nek Amszterdam, Baku, Bilbao, Bukarest, Budapest, Koppenhága, Dublin, Glasgow, London, München, Róma és Szentpétervár ad otthont. A magyar fővárosban három csoportmérkőzés és egy nyolcaddöntő lesz.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A szentesi és a csongrádi  vízilabda klub együttműködése  – Kis Gábor: Büszke vagyok, elindultunk!

kissferenc

Büszkeség: Negyedik a 4×200 méteres női gyorsváltó – Ugrai Panna óriásit hasított

cs3_szerk2

Óriási siker: világbajnoki döntőben Ugrai Panna

cs3_szerk2

Nemzetközi edzőtáborban készülnek a vízilabdások Csongrádon

cs3_szerk2

Éjszakai fociláz Derekegyházán – jön a IV. Szent István napi Éjszakai Focikupa!

cs3_szerk2

Jövő pénteken indul a jegyértékesítés az első vb-selejtezőre

cs3_szerk2

12. Nyíltvízi úszás Csongrádon, minden eddiginél többen álltak rajthoz a Holt-Tiszán

cs3_szerk2

Mindkét magyar csapat világbajnoki elődöntős!

kissferenc

Legyőzték férfi vízilabdásainak a horvát csapatot

kissferenc