Vélemény

Hámori Tamás: Mozgássérült eb és szolidaritás

Főpolgármester úr, miközben miközben hazugnak nevezi a kormányt, kijelentette, nem irattak titoktartási nyilatkozatot azzal a bizonyos orvossal. Aki aztán elmondta, de igen.

Nos Karácsony Gergelynek nem ez az első, vélhetően nem is utolsó valótlan állítása. Ez van, ehhez ért. (Illetve ehhez sem…) Nincs egyedül azon az oldalon.
Az ugyanis nyilvánvaló, a nyugati mainstream média tollnokai nem az ujjacskájukból szopták, hogy a magyar parlament nem ülésezik. Lásd CNN interjú. Ezt a hazugságot csak magyar forrásokból szedhették. És az illetők biztos nyugati fogyasztásra szánták, a magyar emberek, még a legelvakultabbak is pontosan tudják, hogy nem igaz. A cél az ország pozícióinak gyengítése. Hogy ez netán tíz millió embernek okoz kárt, nem szempont.
Miközben milliószám érkezik maszk, meg egyéb eszköz, az embernek és politikusnak egyaránt alkalmatlan “európai ellenzéki” Szabó Tímea pár százezer maszk miatt hisztizik. Miközben az unió egyik mantrája a szolidaritás. (Ami persze leginkább azt jelenti, be kéne fogadni afrikai agysebészeket és atomtudósokat.) Tegyük félre, hogy azok a magyarok nem tehetnek róla, a vonal rossz oldalára kerültek! Viszont, mivel a vírus nem kér útlevelet, ha nekik segítünk, magunknak is segítünk.

Visszatérve a sánta kutyára. Ömlenek a történetek utcára tett súlyos (és persze névtelen) betegekről. Az, hogy ezeket a sztorikat közli a 444 és baráti köre, nem meglepő. Eddig is ezt tették, bajuk nincs belőle, hát miért is ne.
Viszont az, hogy egy kerületi polgármester is beszáll? Akinek, HA igaz lenne a történet kötelessége intézkedni? Az asszonyság két dolgot árult el. Egy: ő is szeret hazudni. Kettő: teljesen alkalmatlan a posztjára.
Egészséget, türelmet!

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Charlie Kirk meggyilkolása utolsó figyelmeztetés kell legyen itthon is!

cs3_szerk2

Stefan Sreit: az idegenek ott tanyáznak a téren és mindenkit zaklatnak

cs3_szerk2

Moderari: Tudománytalan fantasztikum

cs3_szerk2

Bugyi Eszter: Gyanús szórólapok a szentesi polgármester-választás idején

cs3_szerk2

Németh Balázs: Magyar Péternek egyre nagyobbakat kell hazudnia, hogy bekerüljön a hírekbe

cs3_szerk2

Moderari: Bezzeg Romániában!

cs3_szerk2

Gulyás Virág: van egy ordító, hangos kisebbség, amely mindig is uralta az online platformokat

cs3_szerk2

Olvasónk, Eszter: “Skacok kontra ERKÖLCS és JÓÍZLÉS”

kissferenc

Moderari: Nyugodj bele…

cs3_szerk2