Belföld Koronavírus

Huszonnégy óra alatt 10,7 millió maszk érkezett Magyarországra

Huszonnégy óra alatt 10 millió 700 ezer maszk érkezett Magyarországra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek.

A tárcavezető kifejtette: az egészségügyi védekezés sikere szempontjából továbbra is az a kulcskérdés, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű speciális védőeszközök rendelkezésre álljanak az orvosok és ápolók számára, mert így lehet megvédeni őket a fertőzéstől és így lehet lehetővé tenni számukra, hogy az elkövetkező időben is eredményesen végezzék azt a rendkívül fontos munkát, amelyet az elmúlt hónapokban is kiválóan teljesítettek.

Szijjártó Péter kiemelte: ezért is folyamatos a Kína és Magyarország közötti légihíd működése, ezen keresztül már több tízmillió darab speciális védőeszköz érkezett Magyarországra.

Az elmúlt huszonnégy óra leforgása alatt 10 millió 700 ezer maszk érkezett az országba három nagy szállítógép fedélzetén, emellett érkezett 900 liter fertőtlenítő folyadék és 24 600 izolációs köpeny is, amely azon orvosokat és ápolókat védi, akik közvetlen kapcsolatba kerülnek koronavírussal fertőzött betegekkel – közölte.

Hangsúlyozta: a Kína és Magyarország közötti légihíd működése az elkövetkező napokban is folyamatos lesz. Csütörtökön öt újabb repülőgép érkezik Budapestre, ezek a gépek már kínai repülőtereken várják a berakodást és a felszállási engedélyt – mondta.

Forrás: MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor elrendelte a Török Áramlat vezeték magyarországi szakaszának katonai védelmét + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Nagy erejű robbanóanyagot találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közelében

cs3-szerkeszto

Este már Jézus feltámadását ünneplik a keresztények

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: kritikus energiaválság közeledik Európában

cs3-szerkeszto

Budaházy Edda: Nem győzhet a balliberális oldal, ennek szellemében egyéniben a Fidesz jelöltjére szavazok + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

„A Mi Hazánk szavazói egyéniben inkább a Fidesz-KDNP jelöltjeit támogassák” – Ifj. Hegedűs Lóránt arról, hogy mi is a tét + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Magyarországra látogat az Amerikai Egyesült Államok alelnöke

cs3-szerkeszto

Moderari: A választások után egyetlen dolog tud megváltozni: az a képesség, hogy Magyarország hogyan lesz képes ebben a veszélyes világban megvédeni a saját és állampolgárai érdekeit

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor Szentesen: Ha nem akarjuk, hogy kizsebeljék Magyarországot, nemzeti kormányra van szükségünk

cs3-szerkeszto