Belföld

Program indul a foglalkoztatás ösztönzésére

steel factory

Az országos átlagnál magasabb munkanélküliségi rátával rendelkező régiókban programot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a foglalkoztatás ösztönzésére – jelentette be Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár hétfőn Budapesten.

Elmondta, az a kkv nyújthat be támogatási kérelmet, amely vállalja, hogy az észak-alföldi, az észak-magyarországi, a dél-dunántúli vagy a dél-alföldi régióban működő vagy újonnan létrehozott telephelyen legalább 3 fővel növeli a foglalkoztatottak számát úgy, hogy az előző tizenkét hónap átlagos létszámához képest emelkedjen a foglalkoztatottak száma az érintett létesítményben és a vállalkozásnál egyaránt.
    A programra 12 milliárd forint áll rendelkezésre – ismertette.
    Bodó Sándor hozzátette: a támogatás mértéke két teljes évi bérköltség 70 százaléka kisvállalkozások, és 60 százalék a közepes vállalkozások esetén. Fontos feltétel, hogy a támogatást igénylő vállalkozásnak a támogatás révén létrejött új munkahelyeket legalább három évig fenn kell tartania.
    Kitért arra is, hogy a pályázatban a foglalkoztatotti létszám bővítése részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalóval is teljesíthető. Részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén a foglalkoztatás időtartama nem lehet 4 óránál kevesebb. Arról is tájékoztatott, hogy a konstrukció keretében olyan beruházást is támogathatnak, amely új létesítmény létrehozatalát, vagy egy meglévő létesítmény kapacitásának bővítését, vagy egy meglévő létesítmény termékkínálatának a létesítményben addig nem gyártott termékekkel történő bővítését eredményezi.
    A pályázat keretében a támogatási igényeket június 1-ig lehet benyújtani. A pályázat keretében egy vállalkozás által egy projektben legfeljebb 15 fő foglalkoztatása vállalható. A vissza nem térítendő támogatás összege minimum 8 millió, maximum 90 millió forint.
    Szólt arról is, hogy nyolcvanhárom hónapja folyamatosan emelkednek a bérek a kormány adópolitikájának köszönhetően, amely a cégeknek lehetővé teszi, hogy többet költsenek béremelésre. Hozzátette: erőteljes munkaerőpiaci kereslet áll a bérnövekedés hátterében.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Pénz, pénz, pénzecske: közel 1 milliárd forint közpénzt kap a Tisza pártalapítványa

cs3-szerkeszto

Nem a gyerek tehet róla, mégis ő húzza a rövidebbet

cs3-szerkeszto

Újabb terhek: egyik napról a másikra drágul az ivóvíz- és szennyvízdíj a cégek számára

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Elindult a tiszás politikai leszámolás

cs3-szerkeszto

A Tisza helyettes államtitkára megszüntetné a falvakat

cs3-szerkeszto

Árad a Tisza: Megszűnik az otthonfelújítási program

cs3-szerkeszto

Győzött a Fidesz jelöltje az időközi választáson

cs3-szerkeszto

Már a fészkek pereméről figyelik a világot a kisgólyák térségünkben

cs3-szerkeszto

Tombol a kánikula, harmadfokú hőségriasztás lép életbe

cs3-szerkeszto