Belföld

Meglátta árnyékát a fővárosi állatkert medvéje

Vasárnap tartották meg a hagyományos medveárnyék-észlelést a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Balu, a tizenkét esztendős barnamedve végül meglátta az árnyékát, ez a népi időjóslás szerint azt jelenti, hogy a tél még sokáig fog tartani.

Az állatkertben sok gyermek és felnőtt várta, hogy Balu medve előjöjjön a barlangjából. Az állat az elmúlt napokban a szokásosnál kissé szégyenlősebb volt, most azonban fürgén cammogott ki az állatkerti Nagyszikla oldalában található, belső férőhelyéről – közölte az MTI-vel vasárnap az állatkert.
    Noha az első percekben még nem látszott Balu árnyéka, hiszen a nap épp csak előbújt a Nagyszikla mögül, nem sokkal később azonban már jól kirajzolódott. A néphagyomány szerint ez azt jelenti, hogy bár a mai napon szép idő volt, ez hamarosan megváltozik, és a tél még sokáig fog tartani.
    A múltban az emberek emlékezetében megőrződött népi megfigyelések alapján próbálták egy-egy hosszabb időszak jellemző időjárását előre jelezni. Általában egy-egy vagy néhány jeles nap (Medárd napja, Luca napja) időjárása alapján következtettek.
    Hagyományosan az ilyen jeles napok közé tartozik február 2., Gyertyaszentelő Boldogasszony napja is, de a néphit ezt összekapcsolta a medvékkel is. Ezért a mondás úgy tartja, ha ezen a napon a medve meglátja az árnyékát, az hosszú telet ígér, ha viszont nincs árnyéka, mert borús az idő, a tél már nem tart sokáig.
    A fővárosi állatkertben az elmúlt években rendszeresen tartottak medveárnyék-észlelést, és azt is vizsgálták, mennyire válik be az ez alapján történő előrejelzés. A tapasztalatok azt mutatják, hogy csak kicsit jobb az arány, mintha pénzérme feldobásával tippelnének.
    A vasárnapi medveárnyék-észlelés a Fővárosi Állat- és Növénykertben egyike volt a csütörtöktől vasárnapig tartó Mackófarsang számos programjának. A rendezvény négy napja során számos látnivalóval, illetve kedvezménnyel várták a gyerekeket, családokat.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Pénz, pénz, pénzecske: közel 1 milliárd forint közpénzt kap a Tisza pártalapítványa

cs3-szerkeszto

Nem a gyerek tehet róla, mégis ő húzza a rövidebbet

cs3-szerkeszto

Újabb terhek: egyik napról a másikra drágul az ivóvíz- és szennyvízdíj a cégek számára

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Elindult a tiszás politikai leszámolás

cs3-szerkeszto

A Tisza helyettes államtitkára megszüntetné a falvakat

cs3-szerkeszto

Árad a Tisza: Megszűnik az otthonfelújítási program

cs3-szerkeszto

Győzött a Fidesz jelöltje az időközi választáson

cs3-szerkeszto

Már a fészkek pereméről figyelik a világot a kisgólyák térségünkben

cs3-szerkeszto

Tombol a kánikula, harmadfokú hőségriasztás lép életbe

cs3-szerkeszto