Belföld

Ismeretterjesztő film készült az őshonos magyar kutyafajtákról

Oktató- és természetfilm készült a kilenc őshonos magyar kutyafajtáról; a mintegy félórás kisfilmet szerdán mutatták be a Nemzeti Kutyafajtáink Génmegőrzési Program egyik alprogramjának projektzáró rendezvényén Egerben.

A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége (MEOESZ) által szervezett eseményen V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta: a 2018-ban elfogadott kormányzati génmegőrzési stratégiában kitüntetett szerep jut az őshonos magyar kutyafajtáknak.     Ez a kilenc fajta – a komondor, a kuvasz, a puli, a pumi, a mudi, a magyar vizsla, a drótszőrű magyar vizsla, a magyar agár és az erdélyi kopó – nemzeti kincsünk, 2017-ben pedig a hungarikumok között is helyet kapott – emlékeztetett, jelezve, hogy népszerűsítésüket és megőrzésüket is szolgálja az érintett fajtákat bemutató, néhány perces kisfilmekből álló oktató- és természetfilm.
    V. Németh Zsolt emlékeztetett arra, hogy tavaly 50 millió forinttal támogatta a kormány az őshonos kutyafajták megőrzésének ügyét. A forrásból genetikai vizsgálatokat végeztek és támogatták az egyedszám növelését elősegítő szakmai munkát is. Ugyancsak ebből a keretből készült el A 9 magyar kutya című film is, amelynek premierjét a Nemzeti Kutyafajtáink Génmegőrzési Program iskolaprojektjének zárórendezvényén tartották.
    Jakkel Tamás, a Nemzetközi Kinológiai Szövetség (FCI) elnöke rendkívüli jelentőségűnek nevezte a programot és hangsúlyozta, hogy őshonos kutyafajtáink a nemzeti örökség és kultúra részei. Éppen ezért annak ellenére fontos fenntartásuk, hogy eredeti funkciójukat mára nagyrészt elvesztették.
    A munka legfontosabb elemei közé tartozik az érintett fajtáknak új funkciókat találni, és kinevelni a tenyésztők új generációit is – mutatott rá Jakkel Tamás, aki szerint ehhez fontos kedvcsinálót jelenthetnek a népszerűsítő programok, köztük a most debütáló, a fajták küllemét, viselkedését, értékeit szemléletesen és vonzó képi világgal bemutató ismeretterjesztő film.
    Csejtei Tamás, az alkotás rendezője elmondta, hogy a szakmai követelmények maradéktalan figyelembevételével együtt az érintett kutyák iránti érdeklődés, szeretet, illetve rajongás felélesztése és megerősítése volt a cél, elsősorban a gyermekek körében. Egyúttal a produkció vezérmotívumaként említette annak megjelenítését, hogy ezek az őshonos fajták tökéletesen integrálhatók a mai ember életébe.
    A filmet az iskolaprojekt keretében számos iskolában vetítik a gyerekeknek, februártól pedig az interneten is elérhető lesz, és a helyi tévék számára is hozzáférhetővé teszik.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szijjártó Péter: itt az ideje a magyar gazdaság újabb dimenzióváltásának

Szabó Viktor

Farkas Sándor: az állattartásnak meghatározó szerepe van és lesz is a mezőgazdaságban

Szabó Viktor

Szentesen és Csongrádon is ma kezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak

Szabó Viktor

Orbán Viktor: Európa a tűzzel játszik, a béke és a háború határmezsgyéjén egyensúlyoz

Szabó Viktor

Vége a recessziónak, már nem stagnál a magyar gazdaság!

Szabó Viktor

Varga Mihály: a nyugdíjasok továbbra is számíthatnak Magyarország kormányára 

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: Magyarország konzervatív és patrióta sziget egy szélsőségesen liberális tengerben

Szabó Viktor

Farkas Sándor: a kormány célja, hogy 2030-ra az ország területének 27 százaléka legyen erdős terület

Szabó Viktor

Gulyás Gergely: bízunk abban, hogy konzervatív fordulat lehet Európában és az Egyesült Államokban is 

Szabó Viktor