Belföld

Sikerült a Szőke Tisza gőzös kiemelése Szegeden

Sikerült a Szőke Tisza gőzös kiemelése Szegeden, a hajó csütörtök reggeltől vasárnap délutánig partra vontatása során Magyarországon még korábban nem használt technikai megoldásokat alkalmaztak.

A kétkéményes gőzhajó 2012-ben süllyedt el a Tápéi-öbölben, a 300 tonnásra becsült tömegű roncsot tavaly októberben hozták a felszínre. A kiemelést komoly előkészítő munka előzte meg, a többi közt 15 felfújható ballont gyártattak, melyek tíz méter hosszú és másfél méter átmérőjűek, egyenként akár 80 tonna teherbírásúak. Ezek közül kettőt átfűztek még a folyómederben álló, a parthoz vontatott test alatt, majd a ballonokat felfújva emelték meg a hajó a szárazföld felé álló tatját. Ezután kezdődött el a hajó partra vontatása a gépházban kialakított konzolhoz rögzített drótkötelek, csigasorok, nagy teljesítményű csörlők, és a test alá rakott ballonok segítségével. A munkálatokban mintegy harminc ember vett részt, több munkagéppel.
    Heizler Tamás, a kiemelést végző MA-HARD Vízépítő Kft. ügyvezetője elmondta, a folyamat néhány technikai probléma miatt a tervezetnél hosszabbra nyúlt, de a hajótest jól viselte a mozgatást, ehhez azonban szükség volt arra, hogy néha centiről-centire mozgassák a több száz tonnás testet.
    A szakember közölte, a Szőke Tiszát a parttól távolabb helyezik el, és hamarosan elkezdődik a test kitakarítása. A hetekig vagy hónapokig tartó munka után tudják felmérni, pontosan milyen állapotban van a hajó. Az már az első bejárások alapján kiderült, a Szőke Tisza legkomolyabb műszaki értékének számító háromhengeres, 800 lóerős gőzgép jól átvészelte az elmúlt évtizedek megpróbáltatásait, de az még a szakembereket is meglepte, hogy a berendezés néhány eleme a víz alatt töltött évek ellenére is megforgatható.
    A legnagyobb magyar folyami lapátkerekes gőzhajó 2017 decemberében került a Hajózásért Alapítvány tulajdonába, amit kifejezetten a Szőke Tisza megmentésére hozott létre Varga Mihály, a KÉSZ Csoport alapítója, valamint Portás Csaba, az ügyért évek óta elkötelezett hajózási szakember.     A Szőke Tisza a Ganz-hajógyár újpesti üzemében készült el 1917-ben, a több mint 77 méteres kétkéményes gőzös akkor a IV. Károly nevet kapta. A hajó a monarchia felbomlását követően a Sasra, majd 1930-ban Szent Imrére keresztelték át. A gőzös a II. világháború alatt Ausztriába került, csak 1947-ben érkezett vissza Magyarországra. Az 1950-ben Felszabadulás nevet kapó hajót 1957-58-ban újították föl és építették át sétahajóvá. 1976-ban vonták ki a forgalomból, ezt követően állóhajóként üzemelt a fővárosban, két évvel később került Szegedre, ahol az 1980-as években étteremként, majd diszkóhajóként működött. A leromlott állapotú hajót 2000-ben vontatták a Tápéi-öbölbe, ahol 2012-ben elsüllyedt.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Európai Viharjelző Szolgálat – Magyarország nagy részére másodfokú figyelmeztetést adott ki a várható erős viharok miatt

kissferenc

Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba

kissferenc

Orbán Viktor Tusványoson: “Trollkodás, rombolás, széthúzás és erre épülő digitális közösségek uralják a digitális teret. Valamit tehát tennünk kell!”

kissferenc

60 éves a Csongrádi Fúvószenekar – fellép szombaton este 8 órától a Csongrádi Napok rendezvényén

kissferenc

Orbán Viktor: Magyarország elemi érdeke, hogy kitartson az ukrán EU-tagságot elutasító álláspontja mellett

kissferenc

Jó példa Cserkeszőlő – sok turista, fürdő, értékes látnivalók, állandó programok 

kissferenc

Szijjártó Péter: Magyarország és Franciaország stratégiai területeken erősíti tovább az együttműködését

kissferenc

Fokozottan védett madár bukkant fel újra Csongrádnál – a szürke fogoly állománya gyarapodni látszik

kissferenc

Közel 130 ezer jelentkező izgulhatott – megvannak a ponthatárok!

kissferenc