Belföld

Már félmillió ember jutott saját otthonhoz a kormány támogatásával

People renovating the house

Már 120 ezer család, körülbelül félmillió magyar ember otthonteremtését segítette a kormány október végéig a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szombaton az MTI-vel.

    A közleményben azt írták, a kormányzati támogatási összege eléri a 363 milliárd forintot, ennyivel kevesebbet kellett költeniük a családoknak az otthonteremtésre. A családvédelmi akcióterv részeként júliusban életbe lépett, használt lakás után járó kedvezményes hitelt és a falusi csokot is sokan igénylik, ez utóbbit július 1-je óta már majdnem 15 ezren kérték.
    A 2015. július 1-jén bevezetett csokot igénylők mintegy fele kétgyermekes, 37 százaléka pedig háromgyermekes, és eddig 57 ezer gyermek megszületését vállalták előre a szülők vagy leendő szülők.
    Közölték, tíz új építésű lakóingatlanból kilenchez, míg a használt lakásoknál minden nyolcadik vásárláshoz veszik igénybe a kedvezményt. A támogatás kétharmadát új, egyharmadát használt ingatlanra fordítják a családok.
    Egyre többen élnek azzal a lehetőséggel is, hogy július 1-jétől a csokhoz kapcsolódó kedvezményes hitelt már használt ingatlanok vásárlásához is igénybe lehet venni.
    A csok mellé felvehető, garantáltan 3 százalék alatti kölcsönt, valamint a lakások jelzáloghiteléhez nyújtott támogatást – amely a július 1-jét követően megszületett második gyermek után 1 millió forinttal, a július 1-je után született harmadik gyermek után 4 millió forinttal csökkenti a családok jelzáloghitel-tartozását -, valamint a falusi csokot már közel 15 ezer ember igényelte július 1-je óta.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Több mint 434 millió forint gyűlt össze a közmédia jótékonysági kampányában

cs3-szerkeszto

XIV. Leó: Jézus születése a remény szavát, a talpraállás erejét, a jóságot képviseli

cs3-szerkeszto

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

cs3-szerkeszto

Így már érthető a Tisza adóemelési terve: „Laci bácsi az első tiszás!”

cs3-szerkeszto

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben

cs3-szerkeszto

Idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

cs3-szerkeszto

Tuzson Bence a Cs3.hu-nak: A gyerekeink, az unokáink nem mehetnek háborúba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Jónak lenni jó! – Orbán Viktor: a DPK-s termékekből eddig 50 millió forint gyűlt össze

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: pedofil bűncselekmények miatt 2010 előtt 80 ember volt börtönben, ma több mint 700

cs3-szerkeszto