Külföld

Donald Trump hivatalosan bejelentette Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetőjének a megölését

Donald Trump amerikai elnök vasárnap reggel a Fehér Házból közvetített beszédében hivatalosan is bejelentette Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének a megölését, az akciót Szíria északnyugati részén hajtották végre az amerikai erők vasárnapra virradóra.

“Abu Bakr al-Bagdadi halott” – hangoztatta az amerikai elnök. A terroristavezér likvidálását Trump az amerikai kormányzat első számú nemzetbiztonsági céljának nevezte.
    “Úgy halt meg, mint egy kutya, egy gyáva ember”, aki menekülés közben egy alagútban felrobbantotta magát és megölt három gyermeket is – fogalmazott Trump. Leszögezte: az amerikai katonák nagyszerű munkát végeztek, egyetlen amerikai sem sebesült meg. Al-Bagdadi földi maradványait az amerikaiak a hírszerzés birtokában lévő DNS-minták alapján a helyszínen 15 percen belül azonosították.
    Elmondta: al-Bagdadi számos társát is megölték. Az épületben 11 gyermek is volt, őket épségben kimentették. Az al-Bagdadi társaságában lévő két nőt – akik információk szerint a feleségei voltak – szintén holtan találták.
    Az amerikai elnök közölte: rendkívül értékes dokumentumokat találtak az épületben az Iszlám Állam további terveiről, terrorakcióinak előkészítéséről.
    Harcolunk az Iszlám Állam és más terrorszervezetek teljes megsemmisítéséig – erősítette meg az Egyesült Államok elnöke, és utalt arra, hogy néhány héttel ezelőtt Oszama bin Laden volt terroristavezér fiát, az al-Kaida terrorszervezet irányítását átvett Hamza bin Ladent is megölték.
    Donald Trump elmondta: az amerikai különleges egységek nyolc helikopterrel támadtak, előzetesen elaknásították az épület környékét, ahol al-Bagdadi tartózkodott. Az amerikai kommandósokat fegyverropogással “fogadták” az épületben. Az egész akció nem tartott tovább másfél-két óránál.
    Az amerikai elnök köszönetet mondott az irakiaknak, a kurdoknak, a törököknek és az oroszoknak és – ahogyan fogalmazott – “bizonyos mértékig” a szíriaiaknak is az akcióhoz nyújtott hírszerzési és információs segítségükért. Külön megemlítette, hogy Oroszország megnyitotta a légterét az amerikaiak számára.
    Kérdésekre válaszolva Trump nem kívánta megjelölni, hogy pontosan hol hajtották végre az akciót.
    A rajtaütés washingtoni idő szerint vasárnapra virradóra történt. “Ez nagyszerű éjszaka volt az Egyesült Államok és az egész világ számára” – hangoztatta Trump, aki a Fehér Házból követte az eseményeket, Mike Pence alelnökkel, Mike Pompeo külügyminiszterrel, Mark Esper védelmi miniszterrel és a vezérkari főnökök egyesített bizottságának tagjaival együtt.
    “Előzetesen nagyon kevesen, nagyon szűk körben tudtak az akcióról” – tájékoztatta a meghívott újságírókat az elnök. Kifejtette: az Egyesült Államok pár héttel ezelőtt szerzett tudomást al-Bagdadi hollétéről. “Állandóan mozgásban volt.” A rajtaütést három nappal ezelőtt tervezték el – tette hozzá.
    Kérdésre válaszolva Donald Trump megerősítette: nem vizsgálja felül az amerikai csapatok Szíriából való kivonásának a tervét.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket Oroszországban, veszélybe került a magyar energiaellátás + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Boris Johnson: akár most is lehetne telepíteni nem harci feladatokra nyugati katonákat Ukrajnába

cs3-szerkeszto

XIV. Leó pápa hamvazószerdán a lángokban álló világ hamvairól beszélt

cs3-szerkeszto

Megalakult a Béketanács, Trump kemény vezetőnek nevezte Orbán Viktort

cs3-szerkeszto

Ismét gazdagszik Magyarország: a Mol megvásárolja a Szerbiai Kőolajipari Vállalatban lévő orosz tulajdonrészt

cs3-szerkeszto

Történelmi jelentőségű meghívást kapott Orbán Viktor Donald Trumptól

cs3-szerkeszto

Migráns rendezett vérfürdőt Hódmezővásárhely testvérvárosában

cs3-szerkeszto

Háborúra készülnek: 10 évvel emelik a brit tartalékosok felső mozgósítási korhatárát

cs3-szerkeszto

Európai Uniós Ügyek Minisztériuma: családonként 1,3 millió forint lenne az ukrán pénzügyi igények teljesítése

cs3-szerkeszto