Csongrád

A Pedagógusnap alkalmából, elismerésben részesültek az oktatás és nevelés kiemelkedő szakemberei Csongrádon

A hagyományokhoz híven idén is ünnepi rendezvény keretében köszöntötték a pedagógusokat Csongrádon a Pedagógusnap alkalmából. A Művelődési Ház és Városi Galéria dísztermében megtartott ünnepségen a város vezetői, az oktatási és nevelési intézmények képviselői, valamint a meghívott vendégek közösen fejezték ki tiszteletüket azok előtt, akik munkájukkal nap mint nap a jövő generációit nevelik.

Az eseményt a Fő utcai „Platánfa” Óvoda néptáncos csoportjának vidám, dalos-táncos műsora nyitotta meg, majd Bárkányi Bence országgyűlési képviselő köszöntötte a pedagógusokat. A kulturális programban Kasza Flóra Hanna gitárjátéka, valamint Ujszászi János előadásában, Grecsó Krisztián Kortárs című esszéjéből hangzottak el részletek.

A rendezvényen elsőként polgármesteri dicséreteket adtak át azoknak a szakembereknek, akik az elmúlt tanévben végzett kimagasló oktató-nevelő munkájukkal érdemelték ki az elismerést.

Sólyom Anna Rebeka – Kincskereső Tagóvoda
Dékány Rita Katalin – Napraforgó Tagóvoda
Hajdúné Berényi Adrienn – Delfin Tagóvoda
Kissné Fehér Emese – Napsugár Tagóvoda
Horváth Zoltán – Csongrádi Óvodák Igazgatósága
Túriné Gyovai Éva – GROTTA Alapfokú Művészeti Iskola
Sinkó Istvánné – Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola
Nyári-Szabó Anita – Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Kovács Andrea – Bokrosi Általános Iskola
Kocsisné Szentesi Ilona – Galli János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Jovanné Góg Andrea – Galli János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Tormáné Németh Piroska – Piroskavárosi Általános Iskola
Ormai Hajnalka – Csongrádi Pedagógiai Szakszolgálat
Bujáki Olga – Batsányi János Gimnázium és Kollégium
Szegedi Ferenc Attila – Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
Palkó László – Bársony István Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
Kissné Kocsis Marianna – Diana Fegyvertechnikai Technikum és Kollégium
Puskásné Czimer Szilvia Erzsébet – Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola
Forgó Pálné – Gazdasági Ellátó Szervezet

A rendezvény egyik legkiemelkedőbb pillanata a Pedagógiai Díjak átadása volt. Csongrád Város Önkormányzatának Képviselő-testülete idén négy olyan szakember munkásságát ismerte el, akik évtizedeken át kiemelkedő elhivatottsággal szolgálták a nevelés és oktatás ügyét.

.

Pedagógiai Díjban részesült:

Kovács Anikó óvodapedagógus, aki négy évtizedes pályafutása során generációk óvodásainak meghatározó nevelője volt, munkáját pedig a gyermekek iránti szeretet, az innovatív pedagógiai szemlélet és a hagyományok tisztelete jellemezte.

Gálné Ördögh Judit tanító és gyógypedagógus, akinek gyermekközpontú szemlélete, szakmai felkészültsége és közösségépítő személyisége hosszú éveken át segítette a csongrádi diákok fejlődését.

Postáné Pető Györgyi történelemtanár, aki több mint három évtizede meghatározó alakja a Batsányi János Gimnázium pedagógiai és kulturális életének, miközben tanárként, szerzőként és közösségszervezőként is maradandó értéket teremtett.

László Krisztián villamosmérnök-oktató, aki a szakképzés területén végzett elhivatott munkájával, szakmai tudásával és a fiatal szakemberek képzése iránti elkötelezettségével vált méltóvá az elismerésre.

Az ünnepségen köszöntötték a díszdiplomás pedagógusokat is. Aranyoklevelet vehetett át Bárányné Justin Mária, Samu Ibolya, Sebestyén Lajosné Horváth Erzsébet, Brindza Józsefné Surányi Erzsébet, és Lászlóné Kollát Katalin. Gyémántoklevélben részesült Csaba Márta, Dr. Józsáné Ötvös Mária, Nagy Ferencné és Szabó Eszter. Vasoklevelet vehetett át Nagyistók Józsefné Nagyistók Klára.

A gyermekek és tanulók oktatása-nevelése érdekében végzett több évtizedes kiemelkedő munkájáért, valamint nyugállományba vonulása alkalmából Pedagógus Szolgálati Emlékérmet vehetett át Kádár Katalin óvodapedagógus.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Eltűnt egy csongrádi fiatal, segítsünk megtalálni Józsefet!

cs3-szerkeszto

Apad a Tisza: bezár a Körös-toroki strand!

cs3-szerkeszto

Megnyílt a 36. PLEINAIR Csongrád zárókiállítása

cs3-szerkeszto

Pezsgő nyarat zárt a Csongrádi Babamúzeum 

cs3-szerkeszto

Szabad-Tér ahol a kultúra és személyes történetek találkoznak Csongrádon

cs3-szerkeszto

Nyolcadik alkalommal találkoztak írók és költők Csongrádon

cs3-szerkeszto

Idén is hatalmas sikerrel zajlik a 28. Csongrádi Borfesztivál

cs3-szerkeszto

Hawai hangulatban zajlott a Makk Marci Egészség- és Sportnap Csongrádon

cs3-szerkeszto

Ismeretlen holttestet találtak Csongrádon – a rendőrség keresi, ki lehet az elhunyt

cs3-szerkeszto