Belföld

Magyar Kétfarkú Kutya Párt: szervezett a fellebbezési akció a párt jelöltjei ellen

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) szerint szervezett akció állhat amögött, hogy az utolsó pillanatban eddig közel 40 választókerületben fellebbezéseket nyújtottak be jelöltjeik nyilvántartásba vétele ellen – közölte a párt kedden az MTI-vel.

A párt közleményébe idézte Nagy Dávid pártigazgatót, a párt országos listájának vezetőjét, aki Facebook-oldalán arról írt, “valaki szervezetten, előre eltervezett módon, központi akcióként fellebbezte meg a jelöltjeink nyilvántartásba vételét az utolsó pillanatban”. Hozzátette: ez az akció “nem a véletlen, és nem egy magányos állampolgár aggodalmának műve”, ugyanakkor még nem tudják, ki csinálja, “de azt lehet tudni, hogy nem jószándékból és nem a demokráciáért való szeretetéből teszi”.

Úgy vélte, “valaki a jogrendszert sunyi módon felhasználva”próbálja megnehezíteni, hogy a párt országos listát állítson.

A pártelnök szerint “ez is csak az időhúzás, a fárasztás, a gyanúkeltés és gyűlöletszítás miatt történik, hogy se mi, se a közvélemény ne a kampányra figyeljen, hanem a habosításra”.

Nagy Dávid hangsúlyozta: a fellebbezéseknek nincs valós jogi alapjuk, és majd elbírálják azokat a területi választási bizottságok.

Jelezte: várakozásaik szerint jelöltjeiket végül jogerősen nyilvántartásba veszik, így a választók szavazhatnak rájuk.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: Ha nem indul be a gazdasági kormányzás, bekövetkezhet Magyarország ötödik kifosztása. Nekünk a szabadság széles koalícióját kell felépítenünk

cs3-szerkeszto

Már leállt a gázolaj-értékesítés több magyar benzinkúton – Bajba kerültek a független kutak

cs3-szerkeszto

Az Alkotmánybírósághoz fordultak a Fidesz és a KDNP képviselői a 17. alkotmánymódosítás miatt

cs3-szerkeszto

Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel

cs3-szerkeszto

Drogtesztet a politikusoknak! – petíció indult a tiszta közszféráért

cs3-szerkeszto

Szerdától tovább drágulnak az üzemanyagok

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Olyan helyzetben vagyunk, mint a Kádár-rendszer utolsó éveiben

cs3-szerkeszto

Egy hónap se kellett a Tisza hatalmas kudarcához: ma áttörte az üzemanyagár a védett szintet

cs3-szerkeszto

Magyarország destabilizációjára figyelmeztet Schiffer András

cs3-szerkeszto