Csongrád Kult

Megnyílt a csongrádi Öregszőlők történetét bemutató kiállítás a Tari László Múzeumban

Új időszaki kiállítás nyílt Csongrádon, amely a város egyik jellegzetes határrészének múltját mutatja be. A tárlat az Öregszőlők történetét idézi fel, betekintést adva a szőlőművelés hagyományaiba és a terület évszázadokon át formálódó világába.

A bemutató a csongrádi szőlő- és bortermelés múltját állítja középpontba. A látogatók megismerhetik, hogyan alakult ki az a szőlőterület, amelyet már a korai térképek is jelöltek a településtől északra és északnyugatra. Az Öregszőlők elnevezés a régebb óta művelt szőlőparcellákra utal, amelyek a későbbi telepítésektől különültek el.

A kiállítás azt is bemutatja, hogyan nézett ki egykor ez a különleges szőlőhegyi táj. A parcellák gyakran szabálytalan alakúak voltak, a birtokok pedig az öröklések következtében egyre kisebb darabokra oszlottak. A szőlőben álló kunyhók menedéket adtak a gazdáknak és helyet biztosítottak a munkaeszközöknek, később pedig szőlőhegyi tanyák és nyaralók is megjelentek a területen.

A tárlat kitér az Öregszőlők vallási emlékeire is. Az út menti keresztek, szobrok és harangok fontos szerepet töltöttek be a helyiek életében. A harangok megszólaltatásával például a viharfelhők elűzését és a termés védelmét remélték.

A kiállítás felidézi a múltat és bemutatja hogyan változott meg az elmúlt évtizedekben a szőlőhegyi táj. 

A tárlat szöveganyagát Mód László készítette, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a csongrádi Öregszőlők kulturális és történeti értékeire a fotókat Novák Attila készítette.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Eltűnt egy csongrádi fiatal, segítsünk megtalálni Józsefet!

cs3-szerkeszto

Apad a Tisza: bezár a Körös-toroki strand!

cs3-szerkeszto

Ismét megrendezik a Szobori búcsút Ópusztaszeren

cs3-szerkeszto

Megnyílt a 36. PLEINAIR Csongrád zárókiállítása

cs3-szerkeszto

Pezsgő nyarat zárt a Csongrádi Babamúzeum 

cs3-szerkeszto

Szabad-Tér ahol a kultúra és személyes történetek találkoznak Csongrádon

cs3-szerkeszto

Nyolcadik alkalommal találkoztak írók és költők Csongrádon

cs3-szerkeszto

Idén is hatalmas sikerrel zajlik a 28. Csongrádi Borfesztivál

cs3-szerkeszto

Hawai hangulatban zajlott a Makk Marci Egészség- és Sportnap Csongrádon

cs3-szerkeszto