Sándorfalva

Robbantanak Sándorfalvánál, de nem kell félni, nem fog fájni

Megnövekedett zajhatásra kell számítani Sándorfalva térségében február 11-én és 12-én – tájékoztatott a Magyar Honvédség. A II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred a sándorfalvi katonai gyakorlótéren robbantásos kiképzést tart mindkét napon 8 és 15 óra között.

A közlemény szerint a gyakorlat a katonák felkészítését szolgálja, és a robbantások hangja a környező településeken is hallható lehet. A honvédség hangsúlyozta: a kiképzést minden vonatkozó jogszabály betartásával végzik, és törekednek arra, hogy a lakosság nyugalmát a lehető legkisebb mértékben zavarják.

A hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy a megjelölt időszakban ne ijedjenek meg az erősebb hanghatásoktól, azok a tervezett katonai gyakorlat részét képezik. A kiképzés befejezését követően a térségben a megszokott rend áll helyre.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Megújuló intézmények, biztosabb jövő: a családokat szolgálják a kormányzati fejlesztések Sándorfalván, Dócon és Pusztaszeren is

cs3-szerkeszto

Lélekemelő hangversennyel ünnepelték a Magyar Kultúra Napját Sándorfalván

cs3-szerkeszto

Jelentős útfelújítás előtt áll Sándorfalva

cs3-szerkeszto

Közel 10 tonna síkosságmentesítő anyagot használtak fel Sándorfalva útjain az elmúlt napokban

cs3-szerkeszto

Új esztendő, új lendület Sándorfalván

cs3-szerkeszto

Versenyfutás az idővel: vizslát mentettek a jeges tó közepéről Sándorfalván

cs3-szerkeszto

Kapcsolók le, készülékek ki: több utcában is áramszünet lesz!

cs3-szerkeszto

Bejgliharapó fantom tűnt fel Sándorfalván

cs3-szerkeszto

6 utca kapott vadonatúj, korszerű aszfaltburkolatot Sándorfalván

cs3-szerkeszto