Pusztaszer

Parkosítás, útfelújítás és kisbusz beszerzése is szerepel Pusztaszer idei tervei között

A már megkezdett fejlesztést és fejlődést szeretné folytatni Ocskó-Almási Anita, Pusztaszer polgármestere, akit a 2026-os várakozásairól kérdeztünk. 

„Először is Boldog újévet kívánok a pusztaszeri lakosoknak és a Cs3.hu olvasóinak!

A 2025-ös évben nagyon szerencsésnek mondhattuk magunkat, hiszen minden beadott pályázatunk sikeres elbírálásban részesült! Bízom benne, hogy hasonlóan alakul a 2026-os évünk, továbbra is számítunk a Magyar Falu Programra, a Versenyképes Járások Programra, illetve szeretnénk minden adódó pályázatot, lehetőséget kihasználni, mind az Önkormányzat, valamint a civil szervezetek számára. 

2026-ban tervezzük a Magyar Falu Program keretében egy 9 személyes busz beszerzését, a Versenyképes Járás Program II. ütemében pedig Makovecz Imre által tervezett ravatalozónk tetejét szeretnénk felújítani. Ezen kívül parkosítani szeretnénk, illetve kamera rendszer kiépítését tervezzük a temetőben. Nagyon fontos lenne számunkra néhány belterületi út hiányzó aszfaltozása, és a már meglévő aszfalt burkolat felújítása. Továbbá terveink között szerepel a Köztársaság tér parkosítása, szebbé tétele.

Hálásan köszönöm kormányunknak a támogatást Pusztaszer település képviseletében!”



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szüreti mulatságra készül Pusztaszer

cs3-szerkeszto

Új kenyér, traktorok és fergeteges buli – ezt nem érdemes kihagyni Pusztaszeren!

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

Jó hír Pusztaszeren: 2027 végéig biztosan működik a hulladékudvar

cs3-szerkeszto

Kormányablakbusz érkezik Pusztaszerre

cs3-szerkeszto

Világbajnok Pusztaszeren: Erdei Zsolttal öklözhettek a fiatalok + FOTÓK + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Fiatalok okoznak károkat Pusztaszeren, léphet az önkormányzat

cs3-szerkeszto

Pusztaszeri Komplex Tehetségműhely

cs3-szerkeszto

Megújul a pusztaszeri temető – közel 13 millió forintos támogatást nyert a település

cs3-szerkeszto