Csongrád

Varázslatos Márton-nap a Kossuth téren, ahol Csongrád fényei egybefonódtak

Igazi ünnepi hangulat lengte be Csongrádot a városi Márton-napon, amely idén is rengeteg érdeklődőt vonzott. A rendezvényt a Csongrádi Óvodák Igazgatósága és a Művelődési Ház és Városi Galéria közösen szervezte. Közel egy évtizede tartják ebben az együttműködésben ezt a nagyszabású színvonalas eseményt.

Az idei Márton-napon a tánc és a zene állt a középpontban. A táncházat Forgó Edit, az Alföld Néptánc Együttes szakmai igazgatója vezette, aki igazi lendületet vitt a délutánba. A gyerekek és a felnőttek egyaránt örömmel kapcsolódtak be a közös táncba, a tér pillanatok alatt megtelt élettel, zenével és nevetéssel.

A délután egyik legszebb és leglátványosabb mozzanata a lámpás felvonulás volt. Húsz óvodai csoport indult útnak saját készítésű lámpásokkal, majd ahogy a sok kis fény kígyózva tartott a Kossuth tér felé, az egész város egy nagy, ragyogó fényfolyammá vált. Megható és különleges pillanat volt ez amikor a sok száz apró láng egybeforrt, és valami igazán szívmelengető látványt nyújtott.

A dekoráció is sokakat megmosolyogtatott, hiszen két hatalmas seprűt öltöztettek fel, az egyiket még katonaként, a másikat már püspöki ruhában, így Szent Márton története játékos, látványos formában elevenedett meg a téren.

Az estét a tűzzsonglőrök látványos bemutatója zárta, amely még tovább fokozta az ünnepi hangulatot. A program hivatalos része után azonban senki sem sietett haza. A családok és barátok még sokáig maradtak a téren, beszélgettek, nevetgéltek, miközben a lámpások fényei melegen világították meg az őszi estét, fényt hozva nem csak az estébe, hanem a szívekbe és az otthonokba. 

GALÉRIA:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto

Új parkoló segíti a hajósokat a csongrádi sólyapályánál

cs3-szerkeszto

Június 29-én és 30-án féláron csobbanhatnak a vendégek a csongrádi uszodában, újdonságként páraernyők is hűsítik a vendégeket

cs3-szerkeszto

Szentes, Csongrád és a térség pedagógusait díjazta a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ

cs3-szerkeszto

Július 4-én érkezik a népszerű FireCross verseny Csongrádra a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

Óriási érdeklődés övezte a Csongrádra érkező egészségügyi szűrőkamiont

cs3-szerkeszto

Nyári járatok indulnak Csongrádon a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

Megnyílt a gyerekpancsoló Csongrádon, hamarosan az 50-es medence és a csúszda is indul

cs3-szerkeszto

Kiváló minősítést kapott a Körös-torok vize

cs3-szerkeszto