Szentes

Szakmák és életutak testközelből – nagyszabású pályaorientációs nap volt a szentesi HMG-ben + GALÉRIA!

Több mint hatvan programmal várta diákjait a Horváth Mihály Gimnázium idei pályaorientációs napja, amelyen a tanulók a legkülönfélébb hivatásokkal, karrierutakkal és életpályákkal ismerkedhettek meg. Az esemény célja az volt, hogy a fiatalok személyes tapasztalatokon keresztül kapjanak inspirációt és útmutatást jövőjük megtervezéséhez.

A meghívott vendégek között számos egykori HMG-s diák is szerepelt, akik saját történetükkel bizonyították, milyen sokféle irányba vezethet az élet az iskola padjaitól. A gimnázium különösen büszkén fogadta vissza Dr. Harkai István rendőr ezredest, aki ma már a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság helyetteseként dolgozik. A tanulók találkozhattak többek között Kocsmár Szabolccsal és Bullás Gáborral, akik a geográfus és geoinformatikus képzések világába engedtek bepillantást, Agócs Vincével, aki sportmenedzserként mutatta be a sport és gazdaság kapcsolatát, valamint Hankó Emánuellel, aki a vállalkozásindítás rejtelmeiről beszélt.

A nap során Kis Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó is ellátogatott az iskolába, és a sport és tanulás egyensúlyáról mesélt a diákoknak. A résztvevők emellett bepillantást nyerhettek a színház világába is, ahol Csikós László hang- és fénytechnikus mutatta be kulisszatitkait, míg Kecskeméti Zsuzsi és Bánvölgyi Zoltán színészek a színpadi munka szépségeiről beszéltek.

A pályaorientációs nap vendégei között ezúttal egy írónő, Rezeda Réka is szerepelt, aki elmondta, miként lett egy jogászból fantasy-szerző. A diákok találkozhattak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság munkatársaival is, akik a tudatos médiahasználat fontosságáról tartottak előadást.

Az eseményen bemutatkozott a Szegedi Tudományegyetem, a Mathias Corvinus Collegium, a Magyar Honvédség és a Rendőrség is. A szervezők köszönetüket fejezték ki minden előadónak, akik időt szántak arra, hogy megosszák hivatásuk sokszínűségét és segítsék a diákokat pályaválasztási döntéseikben.

A Horváth Mihály Gimnáziumban a pályaorientációs nap már hagyomány, amely évről évre újabb inspiráló találkozásokat hoz tanulók és szakemberek között – idén sem volt ez másképp.

GALÉRIA:

.

Fotók: Horváth Mihály Gimnázium

.

Sz. Viktor



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Több mint 270 tonna adományt gyűjtött a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a hétvégén

cs3-szerkeszto

NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatoznak a szentesi katonák a héten

cs3-szerkeszto

Az NKA támogatásával kezdődik a Kultfeszt programja Szentesen

cs3-szerkeszto

Meghirdette új évadának műsorát a szentesi Tóth József Színház

cs3-szerkeszto

Lapátok a vízen: Kurca Regatta Túramaraton várja a természetkedvelőket

cs3-szerkeszto

Már az új, alacsony dózisú, legmodernebb CT-berendezés is dolgozik – átfogó eszköz- és infrastruktúra-fejlesztés zajlik a szentesi kórházban 

cs3-szerkeszto

Dr. Bugyi István Emlékéremmel ismerték el dr. Badó Csaba több évtizedes munkáját

cs3-szerkeszto

A Tisza nem tudja: már nincs kampánycsend!

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: a választás tétje a béke és a biztonság

cs3-szerkeszto