Csongrád

Katonai élményekkel gazdagodtak a csongrái Sághy-technikum diákjai Szarvason

A honvédelem tantárgy keretében izgalmas és élményekben gazdag napot töltöttek el a HSZC Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 9. évfolyamos tanulói november 6-án Szarvason, a Honvédelmi Sportközpontban.

A program során a diákok testközelből ismerkedhettek meg a légpuskalövészet, a lézerlövészet és a katonai közelharc alapjaival. A sportközpont szakemberei segítségével olyan feladatokat végeztek, amelyek nemcsak a mozgáskoordinációt, hanem a figyelmet és az összpontosítást is fejlesztették – mindezt játékos, interaktív formában.

A gyakorlatok során a tanulók kipróbálhatták lőkészségeiket, megtapasztalhatták azok jelenlegi szintjét, és betekintést nyerhettek a honvédelmi képzés mindennapjaiba is. A diákok egyöntetűen úgy nyilatkoztak, hogy nagyon jól érezték magukat, és a program maradandó élményt nyújtott számukra.

Az iskola célja, hogy a honvédelem tantárgy ne csupán elméleti ismereteket adjon, hanem élményszerű, gyakorlati tapasztalatokon keresztül fejlessze a fiatalok felelősségtudatát, csapatszellemét és önfegyelmét is.

.

Fotók: HSZC Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A Dél-Alföld egyik legnépszerűbb mulatós zenekara érkezik a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

A tetejére borult egy autó Csongrád közelében, teljes útzár mellett mentenek

cs3-szerkeszto

Hatalmas mérföldkőhöz érkezett a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda fejlesztése

cs3-szerkeszto

Lebukott a csongrádi drogdíler: kiskorúnak adott el kábítószert

cs3-szerkeszto

Országos mezőnyben is helyt álltak a csongrádi Kis-Tisza Vízi-Sport Egyesület fiataljai

cs3-szerkeszto

A szaunák is bezárnak: energiatakarékossági intézkedéseket vezetett be a Csongrádi Gyógyfürdő

cs3-szerkeszto

Makk Marci Egészség- és Sportnap várja az érdeklődőket Csongrádon

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

Drogot tettek az italodba? Ez az új csongrádi eszköz egy perc alatt választ ad!

cs3-szerkeszto