Csongrád

Díszoklevelet kapott Deák József és a csongrádi Környezet- és Természetvédők Egyesülete

Dunavarsányban tartotta jubileumi kongresszusát szeptemberben a Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége (KOKOSZ), amely idén ünnepelte megalakulásának 30. évfordulóját. Az ünnepi eseményen Deák József, a csongrádi Ellésparti Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpont vezetője, valamint az általa irányított Környezet- és Természetvédők Csongrád Városi Egyesülete is Díszoklevél elismerésben részesült.

A KOKOSZ a jubileum alkalmából olyan alapító tagokat és központvezetőket díjazott, akik három évtizeden át kimagasló eredményeket értek el a környezeti nevelésben, a közösségépítésben és a természetvédelemben. A szervezet jubileumi kiadványa – „Harminc éve együtt az élhető környezetért” – is ekkor mutatkozott be, amelynek összeállításában Deák József szintén aktív szerepet vállalt.

A KOKOSZ jelenleg 35 oktatóközpontot működtet az országban, köztük egyedüli Csongrád-Csanád megyei tagként a csongrádi Ellésparti Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontot. Az ilyen intézmények legfőbb célja, hogy a természet szépségeit és értékeit minél szélesebb körben bemutassák, és a környezettudatos szemléletet elmélyítsék a fiatalokban és a felnőttekben egyaránt.

Deák József számára a mostani elismerés különösen sokat jelent:

„Nagy megtiszteltetés ez számomra és az egyesület számára is. Bár az évek során több elismerést is kaptunk, ez különösen fontos, mert három évtized munkáját foglalja össze. Tele vagyunk tervekkel, és továbbra is azon dolgozunk, hogy minél több ember számára váljon természetessé a természet megóvása és szeretete.”

A Környezet- és Természetvédők Csongrád Városi Egyesülete ezúton is köszönetet mond a KOKOSZ vezetőségének az elismerésért, valamint mindazoknak, akik az elmúlt évtizedek során támogatták és segítették munkájukat. Deák József, aki a Díszoklevelet személyesen vehette át, nagy megtiszteltetésnek tekinti az elismerést. Mint mondta, bár az elmúlt évek során számos díjat kaptak már, ez különösen sokat jelent számára, hiszen egy három évtizedes, kitartó és eredményes munka elismerése. 

Gratulálunk Deák Józsefnek és a Környezet- és Természetvédők Csongrád Városi Egyesületének a rangos elismeréshez!

.

Fotók: KOKOSZ vezetősége



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kossuth 180 éves leveleire emlékeznek Csongrádon

cs3-szerkeszto

A vízi turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrádon, Csanyteleken és Mindszenten

cs3-szerkeszto

Elhunyt Muladi Imre, a csongrádi Sághy iskola egykori meghatározó tanára

cs3-szerkeszto

Velük volt igazán kerek a világ – 23 produkció a harmadik csongrádi Got Talent színpadán

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Szüreti Hétvége Csongrádon: két napon át a közösségé és a jó hangulaté lesz a főszerep + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Autó nélkül az iskolába – kreatív kihívásra várják a csongrádi diákokat

cs3-szerkeszto

Aludj el szépen, kis Bencus – olvasói mese a képviselőről, aki minden létező forrást elbukott

cs3-szerkeszto