Belföld

A hétvégén nem lesz elérhető a Digitális Állampolgár mobilalkalmazás és a Központi Azonosítási Ügynök

Az állami informatikai háttérrendszerekben november 7-én, pénteken 15 óra és november 10-én, hétfőn 6 óra között előre ütemezett karbantartást végeznek – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön.

Közleményük szerint a munkálatok során egyes elektronikus ügyintézési és azonosítási szolgáltatások – Digitális Állampolgár mobilalkalmazás, Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) – időszakosan nem lesznek elérhetők.

Hozzátették, hogy az eRecepteket ebben az időszakban is akadálytalanul ki lehet majd váltani.

A szakemberek minden szükséges lépést megtesznek a szolgáltatások gyors helyreállításáért – írták.

Jelezték azt is, hogy a karbantartás miatt november 7-én, pénteken 14 órától szünetel az ügyintézés a kormányablakokban.

A Központi Kormányablakban kizárólag azonnali és sürgősségi eljárásban igényelt útlevelek átvételére lesz lehetőség a hétvége folyamán.

Az ügyfélkiszolgálás tervezetten november 10-én hétfőtől a megszokott működési rend szerint folytatódik – áll a közleményben.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Czirbus Gábor: a polgármesterek nélkül akarják fejleszteni a vidéket

cs3-szerkeszto

Hajnal Gyöngyi: Kisember a Vatikánban járt

cs3-szerkeszto

A benzinkutasok a Kossuth térre mennek: 4 napos tüntetést jelentett be a Független Benzinkutak Szövetsége

cs3-szerkeszto

Az oroszok elzárhatják a csapokat a magyarországi ukrán üzemanyag-tároló miatt

cs3-szerkeszto

Medián: visszaesett a Tisza, erősödött a Fidesz, 8%-on a Mi Hazánk

cs3-szerkeszto

Kikérte az ügyészség Magyar Péter mentelmi jogát a telefonlopási ügyben

cs3-szerkeszto

Dúró Dóra: A pedofilok „adatvédelmi” jogait választja a Tisza a gyerekek helyett

cs3-szerkeszto

Újabb gyárbezárás: ezúttal egy japán multicég vonul ki Magyarországról

cs3-szerkeszto

Riasztó üzenet a falvaknak: a kampányígéretek után egészen más jövőkép rajzolódik ki – kísért az SZDSZ falupolitikája

cs3-szerkeszto