Szentes

Keresztény értékek védelmében – Juhász Hajnalka volt a KDNP Teadélután vendége Szentesen + GALÉRIA! + VIDEÓ!

Szentesen, a Petőfi Kávézó hangulatos terme adott otthont a Kereszténydemokrata Néppárt Teadélután rendezvénysorozatának legújabb állomásának. A közéleti beszélgetés vendége Juhász Hajnalka, a KDNP frakcióvezető-helyettese és alelnöke volt, aki szenvedélyesen beszélt a keresztény értékek megőrzéséről, a nemzet jövőjéről és Európa irányáról.

A politikus szerint a mai világban egyre erősebb támadás éri a kereszténydemokrata gondolkodást, de éppen ez mutatja annak jelentőségét. „Azért támadnak a liberálisok, azért támad ez az egész 21. századi neoliberális világ, mert mindig is tartottak ezektől a keresztény értékektől” – fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a magyar konzervatív és kereszténydemokrata gondolkodás megerősödése Európában hatással lehet az egész kontinens jövőjére.

„Nekünk, keresztényeknek több ezer éves missziónk az, hogy ezeket az értékeket megtartsuk. Európa keresztény gyökereit meg kell őriznünk, meg kell védenünk a migrációs válságtól, és attól is, hogy belesodródjon egy háborúba” – mondta Juhász Hajnalka.

Az alelnök a magyar családok és fiatalok támogatását is kiemelte, mint nemzeti és keresztény kötelességet. „A magyar nemzet jövője a magyar édesanyákon, az őket támogató édesapákon és a magyar gyermekeken múlik. Ha a fiatalok itthon képzelik el a jövőjüket, akkor mi, keresztények megtettük a legtöbbet Magyarországért és Európáért” – hangsúlyozta.

A KDNP Teadélután rendezvénysorozat célja, hogy kötetlen beszélgetések keretében hozza közelebb a közéleti kérdéseket az emberekhez. A szentesi alkalmon is élénk párbeszéd alakult ki a résztvevők és az előadó között, akik közösen keresték a választ arra, hogyan lehet megőrizni a keresztény értékeket egy gyorsan változó világban.

VIDEÓ:

GALÉRIA:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentesi fiatal csatlakozott a csongrádi tűzoltókhoz – valóra vált Alekszandr álma

cs3-szerkeszto

Torday Henrietta javasolja, hogy kormányablakbusz települjön ki Szentes több pontjára

cs3-szerkeszto

A paralimpiára fókuszál a szentesi Sztanó György – Los Angeles a nagy cél

cs3-szerkeszto

Egy 32 éves férfi betört egy szentesi családi ház udvarára, néhány nap alatt elfogták a rendőrök

cs3-szerkeszto

Teherautó és személyautó ütközött a szentesi elkerülőn, lezárták az utat

cs3-szerkeszto

Kigyulladt egy elektromos kerékpár Szentesen

cs3-szerkeszto

Közel 40 év után nyugdíjba vonul a Horváth Mihály Gimnázium kiváló pedagógusa

cs3-szerkeszto

Bicikliről lopta el a pénztárcát Szentesen, a rendőrök gyorsan a nyomára bukkantak

cs3-szerkeszto

Bűnügyi felügyeletből szökött nő ellen emelt vádat a Szentesi Járási Ügyészség 

cs3-szerkeszto