Az ősz annyi mindent hordoz magába: az újrakezdést, megannyi színes kavalkádot, levelek száraz roppanását a lábunk alatt, egy meleg érzést, amikor a napnyugta hihetetlen pompája egy égi birodalmat nyit meg. Október vége és november eleje a lecsendesülés nyugalmát hozza el mindenki számára. Halottak napjának időszaka jelenti a temetőlátogatást, mécsesek gyújtását, virágok, koszorúk elhelyezését a sírokon. Emlékezünk.
A temetőben állva a fények pislákolásánál különleges érzések kerítenek hatalmába. Mintha az ég egy napra valóban megnyílna és elhunyt szeretteinkkel újra találkozhatnánk. Soha nem tudjuk elfelejteni mindazokat, akik már elmentek, mégis az életünk egyik-másik pillanatában felidézzük közös élményeinket; egy mosolyt, egy kedves szót, az egykori állandóságot, a kötődést. De ma közelebb érezzük őket magunkhoz, újra a mindennapi életünk részévé válnak. Nem a fájdalom, nem az üresség, hanem a közelség érzése uralkodik el. Az égre felnézve szinte megnyílik az a gondtalan világ, ahol rég eltemetett szeretteink lelke él tovább. Hiszen élhetnek tovább, hitünk alapján.
A halottakra való emlékezés, ünneplés ősi dolog, gyakorlatilag az emberiség történetének kezdetével egyidejű. A katolikus tanítás szerint az egyházon belül az élő és a már meghalt hívek közösséget alkotnak, együvé tartoznak az úgynevezett szentek egyességében. Mi lenne, ha halottak napján tényleg megnyílna az égi kapu és újra együtt lehetnénk, újra egy közösség lennénk? Ha ez a nap az egyesülés ünnepe lenne. Egy lehetőség. Adottság arra, hogy számot adjunk életünk azon időszakáról, melyet külön töltöttünk az égi és a földi világban. Vajon mit mondanánk egymásnak? Milyen útravalóval folytatnánk életünket? Megváltoznánk? Jobbak, becsületesebbek lennénk, szebben élnénk? Lehet.
Ez a nap az elcsendesülésről szól. Mélyen, legbelül tudom, hogy mindenki elhunyt szeretteivel van, hiszen ezen a napon az ég tényleg megnyílik egy napra. Merítsünk ebből erőt, hiszen akik egykor velünk voltak, velünk vannak ma is.
- Hirdetés -