Belföld

Friss felmérés: nőtt a Fidesz előnye, megtorpant a Tisza Párt

Magyar Péter pártjának változatlan támogatottsága (negyven százalék) mellett a kormánypártok erősödtek a pártok versenyében, miközben a Mi Hazánk épp a bejutási küszöbön áll (öt százalék) október közepén – derült ki a Real-PR legfrissebb közvélemény-kutatásából. A felmérésből az is kiolvasható, hogy más párt nem jutna az parlamentbe a kutatás szerint.

Egyértelmű nyertes a Fidesz–KDNP

A felmérés alapján immár kilenc százalékpontos a kormánypártok előnye a biztos szavazók körében. – Ők azok a választópolgárok, akik részvételüket biztosra ígérnék egy most vasárnapi országgyűlési választáson, valamint megjelölték, melyik pártra szavaznának, vagy egyéb kérdésekre adott válaszaik alapján besorolásra kerültek egy adott párt szavazótáborába – fejtették ki, kiemelve, hogy 

az őszi politikai szezonkezdet egyértelmű nyertese a Fidesz–KDNP, amely növelni tudta előnyét a megtorpanni látszó Tisza Párthoz képest szeptemberről októberre,

Ennek oka, hogy a kormánypártok két százalékpontos erősödése mellett stagnál Magyar Péter pártjának támogatottsága.

Nincs jó helyzetben az ellenzék

Az elemzés rámutat, amíg a Fidesz–KDNP növelte támogatottságát, Magyar Péter pedig egy helyben áll, a baloldali pártok többsége a fennmaradásért küzd. Mi Hazánk Mozgalom még mindig a bejutási küszöbön, öt százalékon áll, a Demokratikus Koalíció viszont egyre távolodik tőle, két százaléknál mozog. A Kétfarkú Kutyapárt népszerűsége tavaly november óta változatlan, továbbra is három százalékon áll.

A kutatásban a vidék–főváros tengelyét is vizsgálták, amelyben a hagyományosnak mondható tendenciák figyelhetőek meg: – Budapesten a Tisza, vidéken a Fidesz őrzi első helyét. Budapesten a Tisza Párt 49, a Fidesz 40 százalékos támogatottsággal rendelkezik, míg vidéken a kormánypártok 51 százalékon, Magyar Péter pártja pedig 38 százalékon áll – fejtették ki.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Deutsch Tamás: nem fordulhat elő, hogy egy megszorító politika még egyszer tönkre tegye Magyarországot

cs3-szerkeszto

Megszületett a megállapodás! Orbán Viktor nagy bejelentést tett!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: komplett egészségügyi rekonstrukció zajlik országos méretben

cs3-szerkeszto

Lázár János: ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el

cs3-szerkeszto

Mentőszolgálat: már több mint kétmillió ember kapott ellátást az ügyeletekben

cs3-szerkeszto

Stabilan vezet a Fidesz, üvegplafon a Tisza felett

cs3-szerkeszto

Magyar Péter ezt is elintézte: Kapuvár és Csongrád egy választókerület, és naná, hogy csongrádi a jelöltjük

cs3-szerkeszto

Óriási veszteség: elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész

cs3-szerkeszto

Szijjártó Péter: az idei az Európai Unió elszigetelődésének éve volt

cs3-szerkeszto