Belföld

Nézőpont: a Tisza-szavazók többsége támogatja a többkulcsos adóemelést

A Tisza Párt támogatóinak több mint fele támogatja, hogy a bruttó 416 ezer forint felett keresők a jelenleginél nagyobb arányú adót fizessenek, azaz Magyar Péter szavazóinak többsége egyetért az adóemeléssel járó többkulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából.

A közelmúltban adóemelési tervekről szóló dokumentum szivárgott ki a Tisza Párt környezetéből, amely szerint kormányra kerülésük esetén bruttó 416 ezer forint felett 22 százalékra emelnék a személyi jövedelemadót – olvasható a közleményben.

Hozzátették, hogy nem sokkal később jelent meg az a felvétel, amelyen Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke a párt egyik zártkörű fórumán beszélt a progresszív személyi jövedelemadó bevezetésének szükségességéről.

A Nézőpont szerint Magyar Péter azóta “minden erejével” cáfolni igyekszik többkulcsos adóemelési terveit, a kiszivárgott elképzelések és a pártelnök állításai közötti ellentmondás viszont zavart okozhatott saját szavazóinak körében.

A Nézőpont Intézet szeptember 8. és 10. között 1000 felnőtt telefonos megkérdezésével készített közvélemény-kutatásából ugyanis az derül ki, hogy a Tisza Párt elnökével még saját szavazóinak abszolút többsége sem ért egyet, hiszen továbbra is támogatják a munkavállalók – egyes számítások szerint – kétharmadát hátrányosan érintő progresszív adózást és adóemelést.

A kutatás szerint a Tisza Párt támogatóinak 55 százaléka inkább támogatná, hogy a bruttó 416 ezer forint felett keresők nagyobb arányú adót fizessenek, 39 százalékuk nem ért ezzel egyet, míg azon Tisza-szavazók aránya, akik nem tudnak vagy nem akarnak állást foglalni a kérdésben, mindössze 6 százalék – áll a felmérésben.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Magyarország megtámadta a brüsszeli REPowerEU-rendeletet az Európai Bíróságon

cs3-szerkeszto

Újra adatszivárgási botrányba keveredhetett a Tisza Párt

cs3-szerkeszto

Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi országgyűlési választáson

cs3-szerkeszto

Szomorú szombat: elhunyt Fenyő Miklós

cs3-szerkeszto

Több új és megerősített támogatással segíti a kormány a sertéstartókat és sertéstenyésztőket a piaci nehézségek kezelésében

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: Ez az év a világrend átalakulásának az egyik mérföldköve lesz

cs3-szerkeszto

Folytatódik a borult idő a hétvégén is, és a hőmérséklet is visszaesik

cs3-szerkeszto

Kiábrándult csongrádi tiszás: Az elmúlt időszak történései azt igazolják, hogy a Tisza egy felülről (bolsevik mintára) szervezett tekintélyelvű párt! 

cs3-szerkeszto

Itt a McDonald’s bejelentése: mutatjuk hol nyitja a következő vidéki éttermeit! 

cs3-szerkeszto