Belföld

Elvették a rendőrök Ruszin-Szendi fegyverét

A Tisza politikusa lakossági fórumokra járt a fegyverével, ami még a volt baloldali honvédelmi miniszter szerint is szabálysértés.

Csütörtök reggel rendőri intézkedés során lefoglalták Ruszin-Szendi Romulusz fegyverét – erről a Tisza Párt politikusa számolt be a Facebook-oldalán. Bejegyzésében azt írta, hogy két rendőr csengetett be hozzá, határozatot mutattak fel, majd lefoglalták a fegyverét.

A politikus közölte: az átadást megtagadhatta volna, és az intézkedést meg is fellebbezheti, végül azonban önként adta át az eszközt. A poszt szerint a rendőrök úgy fogalmaztak, parancsot teljesítettek; a részleteket – a határozat indoklását és az eljárás pontos körülményeit – a nyomozás tisztázhatja. 

„A Szeghalmon 2025. május 8-án tartott nyilvános rendezvényen történtekkel kapcsolatosan a rendőrségre több feljelentés érkezett. A Szeghalmi Rendőrkapitányság szabálysértési elkészítő eljárást indított, ennek keretében vizsgálja a történtek körülményeit. A folyamatban lévő eljárás részleteiről a rendőrség nem ad tájékoztatást” – írta a rendőrség közleményben az esettel kapcsolatban.

Mint ismert, hétfőn látott napvilágot a felvétel a Tisza Párt hajdúsámsoni fórumáról, ahol Ruszin-Szendi Romulusz szólalt fel. A beszédről készült videón jól kivehető, hogy a politikus kabátja alatt mintha egy pisztolytáska körvonalai rajzolódnának ki. 

Később maga Ruszin-Szendi és Magyar Péter is megerősítette: a volt vezérkari főnök valóban fegyverrel érkezett a rendezvényre. Ruszin-Szendi ráadásul olyanokat is mondott korábban egy másik, siófoki fórumon, hogy „viszket a tenyerem, és ki is vagyok képezve rá. Meg tudnám csinálni!” 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Újra adatszivárgási botrányba keveredhetett a Tisza Párt

cs3-szerkeszto

Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi országgyűlési választáson

cs3-szerkeszto

Szomorú szombat: elhunyt Fenyő Miklós

cs3-szerkeszto

Több új és megerősített támogatással segíti a kormány a sertéstartókat és sertéstenyésztőket a piaci nehézségek kezelésében

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: Ez az év a világrend átalakulásának az egyik mérföldköve lesz

cs3-szerkeszto

Folytatódik a borult idő a hétvégén is, és a hőmérséklet is visszaesik

cs3-szerkeszto

Kiábrándult csongrádi tiszás: Az elmúlt időszak történései azt igazolják, hogy a Tisza egy felülről (bolsevik mintára) szervezett tekintélyelvű párt! 

cs3-szerkeszto

Itt a McDonald’s bejelentése: mutatjuk hol nyitja a következő vidéki éttermeit! 

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a nemzeti kormány azt teszi, amire az emberek felhatalmazták

cs3-szerkeszto