Csongrád Kék Hírek

Egy nap alatt két kerékpárt is ellopott egy férfi Csongrádon

Kétrendbeli lopás vétségének gyanújával hallgattak ki a csongrádi rendőrök egy 34 éves helyi férfit, aki mindössze egy nap alatt két kerékpárt is eltulajdonított a városban.

A rendőrség augusztus 18-án délelőtt kapott bejelentést arról, hogy egy lépcsőházban lezárt biciklit elloptak. A nyomozók hely- és személyismeretüknek köszönhetően rövid időn belül azonosították és elfogták az elkövetőt. A férfi a kihallgatáson beismerte tettét, és elmondta: pénzzé akarta tenni a biciklit, de később megbánta a lopást.

Csakhogy alig engedték haza, a férfi ismét törvényt szegett. Egy ismerősével italozva elkérte annak kerékpárját, hogy elmenjen a boltba. Az üzlet előtt azonban megpillantott egy másik, számára csábító biciklit, és egyszerűen kereket oldott vele.

A rendőrök másnap ismét elfogták, majd előállították a Csongrádi Rendőrkapitányságra. A két ellopott kerékpárt lefoglalták, az ügyben a férfinak bíróság előtt kell felelnie tettéért.

.

Borítókép: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Diákok készítették az idei advent kedvenceit: őrbódé és játszóházikó díszíti Csongrád főterét

cs3-szerkeszto

„Rajtunk múlik… és tesszük is” – könyvbemutatóval zárta 40 éves pályafutását Kádár Kata

cs3-szerkeszto

Szívből jövő kedvesség: újra vár a Mikulás-ház Csongrádon

cs3-szerkeszto

Csongrád óvónénijei évek óta varázsolnak karácsonyi csodát az önkormányzat épületébe

cs3-szerkeszto

Összefogásból született meg Csongrád első horgolt karácsonyfája

cs3-szerkeszto

Magyar Péter ezt is elintézte: Kapuvár és Csongrád egy választókerület, és naná, hogy csongrádi a jelöltjük

cs3-szerkeszto

Jelentős támogatást nyert a Csongrád Kisréti Otthonért Alapítvány a lakók egészségének fejlesztésére

cs3-szerkeszto

Csongrádiak a fővárosi ünnepi fényben, ahol óriási volt az érdeklődés az első adventi hétvégén + VIDEÓ + FOTÓK!

cs3-szerkeszto

Lakóház gyulladt ki Csanyteleken, a csongrádi tűzoltók siettek a helyszínre

cs3-szerkeszto