Belföld

Czomba Sándor: továbbra is dinamikusan nőnek a keresetek Magyarországon

Továbbra is dinamikusan nőnek a keresetek Magyarországon, a bruttó átlagkereset három hónapja meghaladja a 700 ezer forintot, a nettó átlag karnyújtásnyira van a 500 ezer forinttól, a nettó medián bér pedig a 400 ezer forinthoz közelít – hangsúlyozta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a Központi Statisztikai Hivatal májusi kereseti adatait értékelve.

Kiemelte, a medián alatt fizetettek nettó átlagkeresete gyorsabban növekszik, ami azt mutatja, hogy az alacsonyabb keresetűek felzárkóznak.

Czomba Sándor kitért arra, hogy tavaly egyedül Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében nem érte el az 500 ezer forintot a bruttó átlagkereset, de most már ott is átlépte ezt a határt. Három szektorban – IT, pénzügy, energia – tartósan 1 millió forint fölött van a bruttó átlagkereset, de az általában legvégén szereplő szálláshely szolgáltatásnál is az látszik, hogy stabilan meghaladja a 400 ezer forintot.

Hozzátette, nemzetközi összehasonlításban kifejezetten jónak mondható a magyar bérnövekedés dinamikája, 2024 és 2025 első negyedéve közötti a bruttó átlagkeresetek Magyarországon 9,2 százalékkal, a Lengyelországban 8,2 százalékkal, a Csehországban 6,7 százalékkal, Szlovákiában pedig 4,9 százalékkal nőttek a keresetek.

Az államtitkár megjegyezte még, hogy Magyarországon a foglalkoztatottak létszáma továbbra is meghaladja a 4,6 milliót.

Úgy értékelte, bár a munkaerőpiacon látható némi lazulás, továbbra is feszes, és ez biztosítja, hogy a bérnövekedés dinamikája a következő időszakban is fennmaradhat.

Czomba Sándor azt ígérte, hogy a kormány a következő időszakban is koncentrál a bérnövekedés feltételeinek megteremtésére. Fontos a kkv-knál a termelékenység, a hatékonyság javítása, erre pedig a Demján Sándor Programban, illetve más pályázatokon adnak lehetőséget – mondta az NGM államtitkára.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A kormány célja világos: aktív, egészséges fiatalokkal erősebb jövőt építeni Magyarországon + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Kocsis Máté: Orbán Viktor szembe mer szállni az őrült brüsszeli ötletekkel

cs3-szerkeszto

Figyeljetek egymásra! Vasárnap estétől extrém hideg várható!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Ha mi nyerjük a választást, marad a béke

cs3-szerkeszto

Dobrev Klára Szentesen: 10%-os választási eredménnyel lennék elégedett

cs3-szerkeszto

A Munkáspárt a Szolidaritás Pártjával készül a 2026-os választásra

cs3-szerkeszto

Vasárnapig enyhül az időjárás, utána ismét hűlni fog a levegő

cs3-szerkeszto

Magyar Péter és a dubajozás – meglepő dolgot árult el Lázár János a baloldal vezéréről

cs3-szerkeszto

A “brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen petíció elindítását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök

cs3-szerkeszto