Külföld

Izrael brutális csapást mért Iránra

Izrael nagyszabású légicsapást mért Iránra péntek hajnalban, célba véve a perzsa állam nukleáris létesítményeit és katonai infrastruktúráját. Az első, Teherán fölött felhangzó robbanások után percekkel rendkívüli állapotot hirdettek Iránban és Izraelben is, miközben a térség újabb háború küszöbén áll.

Izraeli idő szerint péntek reggel háromnegyed 7-ig (közép európai idő szerint reggel háromnegyed 6-ig) az IAF öt hullámban támadott iráni célpontokat, amire a teheráni rezsim egyelőre fenyegetéssel válaszolt, mondván, Izrael és az Egyesült Államok is nagy árat fog fizetni a nukleáris létesítményekre mért csapásért. Az Irán elleni támadás után Izraelnek válaszcsapással kell majd szembenéznie. Az izraeli lakosság védelme érdekében számos intézkedést bejelentettek. Megváltozik az élet a zsidó államban. – számol be minderről a Világgazdaság. 

Miközben Izrael csapásokat hajt végre Iránban, az izraeli hadsereg (IDF) beföldi parancsnoksága azonnali változtatásokat jelent be a védelmi irányelvekben. Többek között megtiltottak minden oktatási tevékenységet, a gyülekezést és a munkahelyekre történő bejárást is, ez utóbbi alól kivételt képeznek az alapvető fontosságú szektorok – írta a Times of Israel.

A hadsereg felhívása szerint a lakosságnak követnie kell a Home Front Command hivatalos csatornáján közzétett irányelveket. Erre azért van szükség, meg várhatóan az elkövetkező néhány órában jelentős támadással kell szembenézni az országnak kelet felől. Ezek lehetnek akár olyan nagyerejű rakéták, amelyek az ország bármely pontjára eljuthatnak.

Irán 100 pilóta nélküli repülőgépet indított az izraeli terület felé

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője, Effie Defrin dandártábornok szerint Irán „körülbelül 100 pilóta nélküli repülőgépet indított izraeli terület felé”, és elmondása szerint azon dolgoznak, hogy elfogják a drónokat. Defrin megerősítette, hogy az iráni hadsereg vezérkari főnöke, az Iráni Iszlám Forradalmi Gárda parancsnoka és Irán vészhelyzeti parancsnokságának vezetője is meghalt a péntek hajnali csapásokban – írja az Index.

Az iráni állami média korábban szintén arról számolt be, hogy Hossein Salami, a Forradalmi Gárda vezetője meghalt. A feszült helyzetre reagálva Izrael rendkívüli állapotot hirdetett ki az egész országban. Ez azt jelenti, hogy a lakosságnak különleges biztonsági intézkedésekre kell készülnie, és a hatóságok rendkívüli jogkörökkel rendelkeznek a válsághelyzet kezelésére.

Donald Trump szerint az Egyesült Államok előre tudott az izraeli hadműveletről, de katonai szerepet nem vállalt benne. Az amerikai elnök hangsúlyozta: céljuk továbbra is a tárgyalások újraindítása Iránnal, miközben megerősítette, hogy a támadásokban több iráni vezető is meghalt.

Fotók: X (Twitter)



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kapu Tibor: egy csoda részese vagyok

cs3_szerk2

ÉLŐ VIDEÓN követhető, ahogy Kapu Tibor és az Ax-4 legénysége megérkezik a Nemzetközi Űrállomásra

cs3_szerk2

Történelmi pillanat: Ma indul az űrbe Kapu Tibor – Kövesse nálunk ÉLŐBEN!

cs3_szerk2

NASA: szerdán indulhatnak a Nemzetközi Űrállomásra Kapu Tiborék

cs3_szerk2

Izraeli-iráni háború – Donald Trump: Izrael és Irán teljes tűzszünetről állapodott meg

cs3_szerk2

Izraeli-iráni háború – Irán rakétatámadást indított az Egyesült Államok iraki és katari katonai támaszpontjai ellen

cs3_szerk2

Trump lebombázta az iráni atomlétesítményeket – mit jelent ez a régió, illetve Magyarország számára?

cs3_szerk2

Agyevő amőba ölt meg egy 11 éves kisgyereket

cs3_szerk2

Izraeli-iráni háború: Élesedik a helyzet, Teherán azonnali elhagyására szólított fel Donald Trump

cs3_szerk2