Belföld Külföld

Pert indít a magyar állam az EU bírósága ellen

Pert indít a magyar állam az Európai Unió (EU) Bírósága ellen, hogy így támadja meg a testület azon döntését, amely naponta egymillió eurós büntetést szabott ki az országra – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán a TV2 Mokka című műsorában.

Bakondi György a műsorban felidézte, hogy Magyarország ellen számos esetben indított eljárást az EU a migránsok miatt, ezek között van az az ügy is, ami miatt naponta egymillió eurós bírságot szabtak ki az országra.

Hozzátette, az EU azt akarta elérni, hogy a migránsok Magyarországon nyújthassák be a menekültkérelmüket, és ne egy másik országban, például Szerbiában.

Ez egy világos felhívás arra, hogy be kell engedni az illegális bevándorlókat” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ebben az ügyben egy lehetősége van a kormánynak: egy nemzetközi ügyvédi iroda segítségével indítanak pert az unió bírósága ellen. Mint megjegyezte, a “komoly reputációval rendelkező” ügyvédi csapatnak két olyan munkatársa is van, aki korábban a bíróság tagja volt.

Bakondi György szólt arról is, hogy 2015-ben Magyarországot súlyosan érintette a migrációs helyzet, két hónap alatt 400 ezer illegális bevándorló “özönlött át a határon”. A kormány ekkor azzal a kérdéssel szembesült, hogy mit kezdjen ezekkel az emberekkel, akik nagyobb része nem akart Magyarországon maradni.

A kormány végül megkérdezte a magyar embereket, s a válaszadók 83 százaléka azt akarta, hogy állítsák meg a migránsokat – tette hozzá, azzal együtt, hogy a kormány nemzetközi példák alapján is műszaki akadályrendszer, jogi határzár és a rendőri, katonai erők felhasználása mellett döntött.

Ez a megoldás a tanácsadó szerint azt eredményezte, hogy az országban nincs terrorizmus, nincsenek “nogo zónák“, nem romlik a közbiztonság és nincsenek feszültségek a szociális ellátórendszerben. További következmény, hogy a bevándorlást pozitív fejleménynek tekintő és támogató nyugat-európai vezetés, első sorban az Európai Unió bürokratái folyamatosan bírálják a magyar gyakorlatot, igaz, hogy az utóbbi időben egyre több tagállam próbál nemzeti megoldásokat találni erre a problémára.

Bakondi György ezen országok között említette például Olaszországot, Bulgáriát, Szlovéniát, Ausztriát, Horvátországot és Spanyolországot.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Európai Viharjelző Szolgálat – Magyarország nagy részére másodfokú figyelmeztetést adott ki a várható erős viharok miatt

kissferenc

Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba

kissferenc

Orbán Viktor Tusványoson: “Trollkodás, rombolás, széthúzás és erre épülő digitális közösségek uralják a digitális teret. Valamit tehát tennünk kell!”

kissferenc

60 éves a Csongrádi Fúvószenekar – fellép szombaton este 8 órától a Csongrádi Napok rendezvényén

kissferenc

Orbán Viktor: Magyarország elemi érdeke, hogy kitartson az ukrán EU-tagságot elutasító álláspontja mellett

kissferenc

Jó példa Cserkeszőlő – sok turista, fürdő, értékes látnivalók, állandó programok 

kissferenc

Naponta száz kilogramm levél érkezik XIV. Leó pápához Róma legnagyobb postájára

kissferenc

Meghalt Hulk Hogan

cs3_szerk2

Szijjártó Péter: Magyarország és Franciaország stratégiai területeken erősíti tovább az együttműködését

kissferenc