Szentes

Igazságügyi szakértői vélemény is igazolja: Nagygyörgy Zsolt áll Szentes szennyoldala mögött

Immáron hivatalos irat is bizonyítja, hogy a Szentes Városi Szolgáltató Kft. egykori vezetője áll a Szentesi Srácok nevű szennyoldal mögött, ami gyalázatos módon, obszcén hangnemben szidta, mocskolta és rágalmazta a szentesi lakosokat.

Birtokunkba került egy hivatalos, a Szegedi Törvényszék által készíttetett okirat, amiből feketén fehéren kiderül: hosszú éveken keresztül Nagygyörgy Zsolt, a Szentes Városi Szolgáltató Kft. egykori vezetője rágalmazta, mocskolta a szentesieket és környékbelieket.

„A becsatolt dokumentumok alapján egyértelműen megállapítható, hogy az anyagokban bemutatott posztok és hirdetések nyilvánosságra hozatalát, azaz a Facebook felületen való közzétételét és azok finanszírozását egy Nagygyörgy Zsolt István néven azonosított profilú személy végezte” – olvasható az igazságügyi szakértői véleményben. 

Íme a hivatalos irat ide vonatkozó részletei:

Hiába a lebukás, a mocskolódás nem maradt abba

A „Szentesi Srácok” nevű szennyoldal ugyan már 2022. februárja óta nem elérhető, a lakosokat egy másik oldalon rágalmazzák tovább. Arról már többször beszámoltunk, hogy a „Szentesi Skacok”, Tisza-támogató oldal szerkesztői kenderkötéllel akasztanának fel egyes embereket, másokat autó után kötnének és arra biztatják ellenzéki szimpatizánsaikat, hogy féltéglákat dobáljanak azokra, akik nem szimpatikusak számukra.

Ezek ugyan azok?

Érdekesség, hogy a Szentesi Skacok profilképe, logója a Nagygyörgy Zsolt által szerkesztett Szentesi Srácok feliratot tartalmazza. Véletlen lenne, vagy nyílt beismerése annak, hogy a két oldal egyazon személyhez köthető? 

Több, egymástól független forrásunk szerint többen is írnak a Tisza-támogató oldalra. Több helyről érkezett információ arról, hogy például A.B.T és P.K. monogramú személyek is aktív közreműködői a szentesiek mocskolásának, lejáratásának és rágalmazásának. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Reál tehetségek is versenyben a Zsoldosban

cs3-szerkeszto

Több mint száz alkalommal adhatott el drogot egy 33 éves szentesi férfi

cs3-szerkeszto

Két autó is az árokban kötött ki Szentes és Fábiánsebestyén között

cs3-szerkeszto

A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott

cs3-szerkeszto

Jubileumi hálaadásra hívja a házaspárokat Zsadányi József szentesi plébános 

cs3-szerkeszto

Pénteken vesznek búcsút Szentes egykori alpolgármesterétől

cs3-szerkeszto

Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott – ma sem maradtunk szentesi gól nélkül

cs3-szerkeszto

Drogprevenció és online biztonság a középpontban – Szentesen járt a Vármegyejáró 3.0

cs3-szerkeszto

Úton vannak Csongrádra, Szentesre, Kistelekre és a térségbe a gólyák Afrikából

cs3-szerkeszto