Csongrád Kék Hírek

Veszélyes mutatvány elkövetőit fülelte le a csongrádi rendőrség

Egy különös, ugyanakkor rendkívül veszélyes jelenetet rögzítettek június 4-én Csongrád térfigyelő kamerái: két tizenéves fiú rollerezett – ám nem akármilyen módon. Az egyik fiatal a másik nyakában ülve indult útnak, ami nemcsak a járókelők és járművezetők számára volt megdöbbentő látvány, hanem komoly balesetveszéllyel is járt.

A Csongrádi Rendőrkapitányság közlekedésrendészei a felvételek alapján rövid időn belül azonosították a két fiatalt, akiket az iskolájukban kerestek fel. A rendőrök a diákok osztálytársai és pedagógusai jelenlétében rövid, de annál fontosabb oktatást tartottak a mikromobilitási eszközök – mint például a roller – szabályos és biztonságos használatáról.

A járművet vezető fiú elismerte a szabálysértést, ellene eljárás indult. A közút nem játszótér vagy cirkuszi porond, hanem olyan közlekedési felület, ahol minden résztvevőnek be kell tartania az alapvető szabályokat saját és mások testi épségének megóvása érdekében.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Segítségnyújtás nélkül hagyta magára az elütött kerékpárost Csongrádon – vádat emelt az ügyészség

cs3_szerk2

Nemzetközi edzőtáborban készülnek a vízilabdások Csongrádon

cs3_szerk2

Ma is szépült Csongrád 

cs3_szerk2

Sorompót tett működésképtelenné egy fiatal férfi Szentesen – vádat emelt az ügyészség

cs3_szerk2

Jön Csongrád legnagyobb fesztiválja, változik a forgalom is!

cs3_szerk2

Megható színházi est a Kisréti Otthonban

cs3_szerk2

60 éves a Csongrádi Fúvószenekar – fellép szombaton este 8 órától a Csongrádi Napok rendezvényén

kissferenc

Fokozottan védett madár bukkant fel újra Csongrádnál – a szürke fogoly állománya gyarapodni látszik

kissferenc

Gömölye, nyári alma, cukkini… kedves árusokkal beszélgettünk a csongrádi piacon 

kissferenc