Térség

Hőségzáró hidegfront érkezik erős, viharos széllel

Az idei első hőhullámnak lassan vége, a vasárnap érkező markáns hőségzáró front a felfrissülés mellett erős, viharos szelet és zivatarokat is hoz – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.

A front vasárnap napközben vonul át az ország felett északnyugat-délkelet irányban. A front előtt a délnyugati, mögötte az északnyugati szelet kísérhetik erős, utóbbit időszakos jelleggel akár nagyobb területen is – főként a nyugati országrészben – viharos lökések, óránként 60-80 kilométeres sebességgel.

Az előrejelzés szerint a hőmérséklet jelentős kontrasztot mutat majd: a maximum 22 és 36 Celsius-fok között alakul. 

A hőmérséklet a front érkezésével jelentősen visszaesik: a hűvösebb levegő északnyugatot már a reggeli, délelőtti, a főváros és a Balaton térségét a déli, kora délutáni, míg a Szentes és Csongrád környéki tájakat az esti órákban éri el.

Országos, kiadós eső ugyanakkor nem várható, a front csapadéksávja elsősorban az északnyugati részeken okozhat több helyen csapadékot, de a front mentén, illetve annak előterében zivatarok is kialakulhatnak, ám ezek területi kiterjedését és számosságát tekintve jelentős a bizonytalanság. A keleti határ közelében nem lehet kizárni egy-egy heves zivatar kialakulását sem – írták.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Czirbus Gábor: a polgármesterek nélkül akarják fejleszteni a vidéket

cs3-szerkeszto

Arzénos ivóvíz, vízhiány és önkormányzati finanszírozás is terítékre került a TÖOSZ megyei ülésén

cs3-szerkeszto

Több száz madártetemet találtak egy Csongrád-Csanád megyei tanyán

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: a kampányígéretek helyett megszorítások és leállított vidéki beruházások jöttek + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Aludj el szépen, kis Bencus – olvasói mese a képviselőről, aki minden létező forrást elbukott

cs3-szerkeszto

Újabb csúfos kudarc: a saját programjukból sem tudott forrásokat kilobbizni Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto