Külföld Vélemény

Hoztunk Nektek egy tanulságos történetet Ronald Reagan-től

Az alábbiakban Ronald Reagan, az Amerikai Egyesült Államok 40. elnökének rövid, de annál fontosabb történetét olvashatjátok!

“Megkérdeztem egy barátom kislányát, hogy mi szeretne lenni, ha nagy lesz. Azt mondta, az USA elnöke. Ott állt mellette mindkét szülője, liberális demokraták. Aztán megkérdeztem tőle, hogy mi lenne az első elnöki intézkedése. Ő azt felelte, hogy élelmet és lakást biztosítana az összes hajléktalannak. Mondtam neki, milyen szép cél, de erre nem kell addig várnia, amíg elnök lesz. Most is átjöhet a házamba, lenyírhatja a füvet és lesöpörheti a járdát, majd az érte kapott 50 dollárt rögtön oda is adhatja az egyik hajléktalannak, hogy élelmet vegyen belőle, meg elkezdjen spórolni lakásra. A kislány gondolkodott egy kicsit, majd rám nézett, és megkérdezte, miért nem a hajléktalan megy át füvet nyírni, és akkor ki lehetne fizeni neki egyből az 50 dollárt. Azt feleltem rá, köszöntelek a Republikánus Pártban! A szülei azóta sem állnak szóba velem.”

Ronald Reagan



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kiábrándult csongrádi tiszás: Az elmúlt időszak történései azt igazolják, hogy a Tisza egy felülről (bolsevik mintára) szervezett tekintélyelvű párt! 

cs3-szerkeszto

Megalakult a Béketanács, Trump kemény vezetőnek nevezte Orbán Viktort

cs3-szerkeszto

Ismét gazdagszik Magyarország: a Mol megvásárolja a Szerbiai Kőolajipari Vállalatban lévő orosz tulajdonrészt

cs3-szerkeszto

Történelmi jelentőségű meghívást kapott Orbán Viktor Donald Trumptól

cs3-szerkeszto

Torday Henrietta: Elég volt a hazugságokból, a megalázó posztokból, az arc nélküli gyalázkodásokból!

cs3-szerkeszto

Az energiajogász Kapitány Istvánról: ha valakit nem szeretnék a hazám energiapolitikája közelében látni, az egy ilyen figura

cs3-szerkeszto

Migráns rendezett vérfürdőt Hódmezővásárhely testvérvárosában

cs3-szerkeszto

Háborúra készülnek: 10 évvel emelik a brit tartalékosok felső mozgósítási korhatárát

cs3-szerkeszto

Varga Ferenc ismét fullba nyomja a kretént

cs3-szerkeszto