Kék Hírek Szatymaz

Megpróbálta megölni fivérét egy szatymazi nő, öt liter benzint locsolt szét

Szerdán a Szegedi Törvényszéken megkezdődött annak a 48 éves szatymazi nőnek a büntetőpere, akit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletével vádolnak. A vádirat szerint a nő tavaly szeptemberben öt liter benzint locsolt testvére lakrészére, majd azt meg is gyújtotta – szerencsére a férfi még időben ki tudott menekülni a lángoló épületből.

A testvérpár az édesanyjuktól örökölt ingatlanban élt együtt Szatymazon, az Ady Endre utcában. A nő és élettársa a főépületben, míg a férfi a javarészt éghető anyagokból álló melléképületben lakott. A vádirat szerint a testvérek között gyakoriak voltak a veszekedések, főként az alkoholfogyasztás miatt.

A tragédia napján, 2023. szeptember 1-jén is mindketten ittak. A nő este elhatározta, hogy végez a testvérével. Elővett egy kannányi benzint, és a férfi lakrészének falára, ajtajára locsolta. Ezután meggyújtotta az égő folyadékot, majd egy raklapra ülve nézte a lángoló épületet.

A nő élettársa próbálta megakadályozni a tragédiát: először oltani próbált, majd kiabálással figyelmeztette a bent tartózkodó férfit. A sértett az ajtót berúgva, épségben tudott kimenekülni, mielőtt a tűz továbbterjedhetett volna. Két gázpalack is volt a lakrészben, így a tragédia lehetősége reális volt.

A nő korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, de a gyógyszereit nem szedte. Az ügyészség vádalku lehetőségét is felajánlotta: ha beismeri tettét és lemond a tárgyalásról, tíz év fegyházbüntetésre ítélnék, amelyből nem szabadulhatna feltételesen. A vádlott azonban tagadta bűnösségét, így októberben tárgyalás keretében dönt a bíróság.

.

Borítókép: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Baleset történt Szentesen, kisebb torlódás előfordulhat!

cs3-szerkeszto

A szentesi nyomozók több száz gramm marihuánát és amfetamint foglaltak le két férfi otthonában

cs3-szerkeszto

Autófeltörő portyázott Szentesen és Csongrádon

cs3-szerkeszto

Szatymazon rendezték a Biztonságos Óvoda Kupa vármegyei döntőjét

cs3-szerkeszto

Fának ütközött egy autó Nagymágocson

cs3-szerkeszto

Rács mögött a tolvaj, aki fél év alatt 6 bűncselekményt követett el Szentesen

cs3-szerkeszto

Brutális késelés történt egy angliai vonaton, kilencen életveszélyes állapotban vannak

cs3-szerkeszto

Embert gázolt a vonat, amin mintegy kétszázan utaztak

cs3-szerkeszto

Szentesi orvostól indult a gyógyszerbotrány, több ezer illegális injekciót foglalt le a rendőrség + FOTÓK + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto