Csongrád

Malik László: Éljünk akár Csongrádon, akár Dunaszerdahelyen, Zentán vagy Parajdon, egy nemzet vagyunk!

Megható ünnepséggel emlékezett meg Csongrád városa 2025. június 4-én, a trianoni békediktátum aláírásának 105. évfordulójáról, amely egyben a nemzeti összetartozás napja is. A Kossuth téren, az Országzászló emlékműnél tartott eseményen többek között a Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola tanulói és énekkara adtak színvonalas irodalmi és zenés műsort „Hazám, hazám” címmel.

Az ünnepi megemlékező beszédet Malik László, KDNP-s önkormányzati képviselő mondta, aki Dsida Jenő fájdalmas soraival kezdte beszédét: „de aki nem volt még magyar, nem tudja, mi a fájdalom.” Részletes történelmi visszatekintést adott a trianoni döntés hátteréről, annak következményeiről, hangsúlyozva: „105 év elteltével mi még mindig itt állunk.”

A képviselő kiemelte, hogy a trianoni békeszerződés nem csupán földrajzi és gazdasági veszteséget jelentett hazánknak, hanem mély társadalmi és lelki sebeket is ejtett a magyarságon. „Hazánk elveszítette területének kétharmadát, lakosságának több mint felét, több mint hárommillió magyar került más állam fennhatósága alá” – emlékeztetett a Malik László.

A megemlékezés során szó esett az elmúlt évtizedek politikai és történelmi tanulságairól is, valamint a 2010-ben bevezetett nemzeti összetartozás napjának fontosságáról. „Az Országgyűlés ezzel a törvénnyel kinyilvánította, hogy hiába rajzolták át a határainkat, a nemzet egysége töretlen marad” – mondta Malik László.

Beszédét a nemzeti identitás és az anyanyelv erejéről szóló gondolatokkal zárta: „Összetartozunk. Éljünk akár Csongrádon, akár Dunaszerdahelyen, Zentán vagy Parajdon, egy nemzet vagyunk.”

A méltóságteljes eseményen a megemlékezők közösen hajtottak fejet a történelmi veszteség előtt, és helyezték el a tisztelet koszorúit az emlékműnél. 

GALÉRIA:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A Dél-Alföld egyik legnépszerűbb mulatós zenekara érkezik a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

A tetejére borult egy autó Csongrád közelében, teljes útzár mellett mentenek

cs3-szerkeszto

Hatalmas mérföldkőhöz érkezett a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda fejlesztése

cs3-szerkeszto

Lebukott a csongrádi drogdíler: kiskorúnak adott el kábítószert

cs3-szerkeszto

Országos mezőnyben is helyt álltak a csongrádi Kis-Tisza Vízi-Sport Egyesület fiataljai

cs3-szerkeszto

A szaunák is bezárnak: energiatakarékossági intézkedéseket vezetett be a Csongrádi Gyógyfürdő

cs3-szerkeszto

Makk Marci Egészség- és Sportnap várja az érdeklődőket Csongrádon

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

Drogot tettek az italodba? Ez az új csongrádi eszköz egy perc alatt választ ad!

cs3-szerkeszto