Szentes

Újabb két taggal bővült az Ökoiskolák száma Szentesen

Két szentesi középiskola is csatlakozott a fenntarthatóságot kiemelten kezelő ökoiskolák országos hálózatához. A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumhoz tartozó Szentesi Boros Sámuel Technikum és a Szentesi Pollák Antal Technikum 2025. május 26-án, a Dunakeszin tartott ünnepségen vehette át az Ökoiskola címet igazoló oklevelet.

Az Ökoiskola program keretében olyan intézmények kapnak elismerést, amelyek nemcsak a tanterv részeként, hanem azon túlmutatóan is nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos nevelésre, és a fenntarthatóság szemléletét a mindennapi működésükbe is beépítik.

A szentesi iskolákban már eddig is jelen volt a környezettudatos gondolkodás: szelektív hulladékgyűjtést alkalmaznak, fákat ültetnek, komposztálnak, és diákjaik rendszeresen részt vesznek környezetvédelmi programokon. Az intézmények célja, hogy a környezetvédelem ne kampányszerű, hanem folyamatos és tudatos tevékenység legyen, amelybe nemcsak a tanulók és tanárok, hanem a helyi közösség is bekapcsolódik.

Mindkét iskola kiemelt figyelmet fordít arra is, hogy a diákok saját élményeikre és tapasztalataikra építve szerezzenek környezeti ismereteket, ezáltal a tanulás élményszerűbbé és hosszú távon hatékonyabbá válik.

Az Ökoiskola cím elnyerése nemcsak elismerés, hanem felelősség is: a jövő nemzedék szemléletformálása és a fenntartható életmód iránti elkötelezettség erősítése az egyik legfontosabb feladata napjaink oktatásának – ebben vállalt most újabb szerepet két szentesi iskola is.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szakmai összefogás a hajtatás jövőjéért – új kihívások és lehetőségek a DélKerTÉSZ Őszi Hajtatási Szakmai Napján

cs3-szerkeszto

A környező települések dobják össze Szentesnek a fejlesztési forrásokat + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Boszorkányok, töklámpások és jókedv – Halloween-hangulat a szentesi Zsoldosban

cs3-szerkeszto

Amikor még fakomp közlekedett a Tiszán – Így nézett ki Szentes 1936-ban + GALÉRIA!

Magyarország egyik legsikeresebb rockzenekara érkezik Szentesre

A vármegye harmadik legtöbb embert foglalkoztató cége a szentesi Hungarit Zrt. volt tavaly

A város legjobb gólyái: tarolt a szentesi Boros 9.A osztálya a gólyaavatón!

Új magyar rekordot döntött a szentesi Sztanó György az egyiptomi világbajnokságon

Budapesti iskolával és szegedi katonákkal emlékeznek Szentesen 1956-ra