Csongrád Sport

Őszinte mosolyok, tiszta versenyszellem – ilyen volt a Ponty-Porontyok Úszóverseny Csongrádon

Május 22-én ismét gyerekzsivajtól volt hangos a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda. Közel száz óvodás vett részt a Ponty-Porontyok Úszóversenyen, ahol a sport iránti lelkesedés, az őszinte versenyszellem és a jó hangulat játszotta a főszerepet.

Tizenkilencedik alkalommal gyűltek össze a legkisebbek Csongrádon, hogy megmutassák, mit tudnak a vízben. Bátorságból, lelkesedésből és jókedvből biztosan jelesre vizsgáztak mindannyian. A Ponty-Porontyok egy olyan úszóverseny, ahol nem az számít, hogy gyorsan, hibátlanul vagy egyedül úszol, csak az, hogy végig úszd, és közben átélhesd, milyen érzés, amikor mindenki neked is szurkol.

Hat település tizenöt intézményéből érkeztek a kis versenyzők. Jöttek Kiskunfélegyházáról, Szarvasról, Szentesről, Felgyőről és Tiszaalpárról, illetve a helyi óvodákból, hogy bemutassák, mit tanultak a vízben. A gyerekek gyors-, mell- és hátúszásban álltak rajthoz, a váltókban pedig szülők és oktatók is szerepet vállaltak, példát mutatva, biztatva a kicsiket. Az esemény különleges vendége Kis Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó volt, aki nemcsak jelenlétével, hanem közvetlen, bátorító szavaival is sokat tett a naphoz. A szervezők ügyeltek arra, hogy a várakozás ideje se teljen tétlenül. Játékok, mozgásos programok segítették, hogy mindenki jól érezze magát a medencén kívül is.

A legfiatalabb versenyző, a 2022-ben született P. Ádám ajándékcsomagot, a résztvevők pedig beúszóérmet kaptak, hiszen bátorságuk és kitartásuk önmagában is dicséretre méltó. A legügyesebbek a dobogón vehették át érmeiket, korcsoportos bontásban értékelve, ahol az egyéni versenyek 1-6 helyezettjei szerezhettek pontokat.

Az összesített csapatverseny eredménye:

  1. helyezett: FOUR DIAMOND SE (Szentes) – a kupa mellé egy tortát is hazavihettek, köszönhetően a Csabi Cukrászdának.
  2. helyezett: Csongrád Városi Vízilabda SE
  3. helyezett: Kiskunfélegyháza összevont csapata

A szervezők ezúton is köszönetet mondanak minden segítőnek, támogatónak, szülőnek, pedagógusnak, valamint a közösségi szolgálatot teljesítő diákoknak, akik hozzájárultak az esemény sikeréhez.

A verseny idén már 19. alkalommal került megrendezésre, a jubileumi, 20. eseményre pedig már most készülnek a szervezők. A fürdő előcsarnokában egy kis kiállítás is várja az érdeklődőket. Archív képek és jegyzőkönyvek idézik fel az elmúlt évek hangulatát, és emlékeztetnek arra, hogy sok mai oktató egykor maga is versenyzőként állt a medence partján.

.

Támogatók:

Csongrád Városi Önkormányzat, Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda, CSVVSE, Csabi Cukrászda, Csomszisz, Csongrád Tv, Cs3.hu, NEA-ME-BGA, Palásti Márta.

Fotók: Palásti Márta



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Egy nap alatt két kerékpárt is ellopott egy férfi Csongrádon

cs3_szerk2

A mai naptól újra megnyílt a kutyás strand Csongrádon

cs3_szerk2

Augusztus 20-tól Csongrádon is kapható az ország tortája

cs3_szerk2

Egy hónap alatt hat bűncselekményt követett el egy csongrádi férfi

cs3_szerk2

Mutatjuk a csongrádi Szent István napi ünnepség programját!

cs3_szerk2

Makk Marci Egészség- és Sportnap volt a csongrádi uszodában 

cs3_szerk2

Megújul a csongrádi Szentháromság téri orvosi rendelő

cs3_szerk2

Csütörtökön nyitja kapuit a Csongrádi Borfesztivál, ahol minden készen áll a vendégek fogadására

cs3_szerk2

Új lendületet kap a „Tiszta udvar, rendes ház” program Csongrádon

cs3_szerk2