Belföld Szentes

Hiába utazott “román földre” a Tisza szentesi vezére is, ez sem segített Magyar Péteren

Alig 100-200 ember volt kíváncsi Nagyváradon Magyar Péterre, de a „tömeg” jellemzően a Tisza magyarországi követőiből, politikusaiból állt (például Tarr Zoltán, Radnai Márk, Nagy Ervin, Ruszin-Szendi Romulusz és a párt szentesi vezére), akik átkísérték Magyart a határon.

A Tisza Párt elnökét és csapatát azonban a szimpatizánsai mellett ellentüntetők is várták az partiumi városban. Az ellentüntetők verbálisan is odaszúrtak a Tisza Párt vezérének – mindez jól látható abban a videóban, amit Deák Dániel tett közzé Facebook-oldalán.

De az ellentüntetők csapata akkor kezdte el fújni a dudáit is, amikor Magyar a mikrofonhoz lépett. És bár a román csendőrség próbálta elhallgattatni őket, később bekiabálásokkal is zavarták a beszédet.

„Menj haza!”, „Hazaáruló”, „Weber-csicska” „Brüsszel-csicska” – üzenték Magyarnak.

.

A szentesi különítmény is kevés volt

A Nagyváradon tartott rendezvény korántsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – a helyszínen tapasztalt hangulat inkább emlékeztetett egy kis közösségi beszélgetésre, mintsem egy politikai erődemonstrációra. Ezen még az sem segített, hogy a párton belüli ellenfeleit rendszeresen támadó és lejárató szentesi Tisza-vezér és szűk csapata is elutazott Nagyváradra, hátha sikerül tömeget alkotniuk.

Borítókép: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A szentesi Hungerit Zrt. a megye harmadik legnagyobb munkaadója

cs3-szerkeszto

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Nagyot emelne a társasági adón a kormány? – megszólalt a Pénzügyminisztérium

cs3-szerkeszto

Eldőlt a következő dominó: újabb tiszás politikus távozását jelentették be

cs3-szerkeszto

Fociláztól volt hangos a szentesi Klauzál, elrajtolt az Apróka Kupa!

cs3-szerkeszto

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto