Kék Hírek Szentes

Volt pénz lóvéra: 10 milliós drogfogás Szentesen

Két kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe a rendőrök egy összehangolt akció során Szentesen. A 26 éves férfi ellen már egy ideje folyt nyomozás, szerdán azonban már nem volt menekvés: a rendőrök rajtaütöttek a gyanúsítotton, aki tavaly január óta rendszeresen vásárolt marihuánát gödi ismerősétől.

A hatóságok megállapították, hogy a férfi három alkalommal, összesen 2600 gramm marihuánát vett át, több mint 10 millió forint értékben. A vásárolt kábítószert részben továbbértékesítette, és grammonként mintegy 5000 forintért kínálta ismerőseinek, a fennmaradó mennyiséget pedig saját fogyasztásra tartotta meg.

Az üzletszerű terjesztés szervezett keretek között zajlott, mígnem a rendőrök elfogták a párost. Mindkettőjüket előállították, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat. A hatóságok bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt indítottak eljárást ellenük.

A gödi férfi lakásán tartott házkutatás során több mint 10 000 eurót és közel félmillió forintot foglaltak le a rendőrök. A szentesi férfi lakásán pedig egy fekete hátizsákból 12 tasak növényi törmelék került elő – ezekhez hasonló csomagokat adott át vevőinek.

A nyomozás során a rendőrök további három férfit is gyanúsítottként hallgattak ki, akik az elfogott terjesztőtől vásároltak. Egyiküknél droggyanús anyagokat és azok fogyasztásához szükséges eszközöket is találtak. Ellenük kábítószer birtoklása miatt indult eljárás.

A Szentesi Rendőrkapitányság folytatja a nyomozást, és vizsgálja, milyen további kapcsolódó bűncselekményekre derülhet még fény az ügy kapcsán.

.

Fotók: Csongrád-Csanád vármegyei rendőrség



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

EFItt Egészség és Sportnap lesz Szentesen az Európai Sporthét keretében

cs3-szerkeszto

Szentesről indul a II. MosolyTúra – több mint 43 kilométert tekernek a barátság jegyében

cs3-szerkeszto

Veterán járművek lepik el Szentes főterét – egész napos programmal érkezik az V. találkozó

cs3-szerkeszto

Változik a menetrend a Szolnok-Szentes-Hódmezővásárhely vasútvonalon augusztus végétől

cs3-szerkeszto

Augusztus 31-ig lehet jelentkezni a szentesi drámatagozatra

cs3-szerkeszto

Tömörkényen próbálta eladni a Szentesen lopott kerékpárt – két nap alatt elfogták

cs3-szerkeszto

Egy nap sem kellett: 24 órán belül elfogták a szentesi kerékpártolvajt

cs3-szerkeszto

Ismeretlen holttestet találtak Csongrádon – a rendőrség keresi, ki lehet az elhunyt

cs3-szerkeszto

Halőrök zavarták meg az orvhalászokat Csanyteleknél – a kukoricásban próbálták elrejteni a motort

cs3-szerkeszto