A héten kezdődtek el a középiskolások legfontosabb vizsgái. Az írásbeli érettségi csütörtöki napján, délben a Horváth Mihály Gimnáziumban vártuk a vizsgáról érkező diákokat. Vigh Szabina, Dékány Noémi, Arató Csanád végzősök és Tari Zsóka 11.a osztályos tanulókkal beszélgettünk az angol nyelv írásbeli vizsga után arról, hogy milyen hetük volt.
Szabina és Noémi azt mesélték, hogy a tavaszi szünetben kipihenték az év végi hajrát, majd a szünet után kezdték az ismétlést. Egész évben készültek különböző módon a tanórákon a vizsgákra. Noémi emelt szinten írta a magyart, szerinte könnyebb volt, mint a tavalyi évben, bár kevésnek ítélte meg a feladatokra kiírt 4 óra megoldási időt. Szabina azt is elmondta, hogy próbaérettségi feladatlapot írtak, teszteket töltöttek ki, így alaposnak ítélték meg a felkészülést. A matematikát Csanád nehéznek ítélte meg, bár azt is elmondta, hogy nem szereti a matekot, és a matek sem őt, de persze legjobb tudása szerint oldotta meg a feladatokat.
Szerdán történelemből írtátok meg az érettségi feladatlapot. Hogy sikerült?
Szabina: Nekem ez volt a legnehezebb. Ez sokkal több háttértudást igényelt, mint a többi tárgy. A többiek szerint is nehéz volt, nem nagyon számítottunk azokra az esszé témákra, amik voltak. Remélem azért, hogy sikeresen teljesítettem.
Noémi: Ugyanígy gondolom én is. Amikor felírtam a nevem és megláttam, hogy a bethleni konszolidáció és a liberalizmus, a Rákóczi szabadságharc és az 1960 utáni népesedés az esszék témái, kicsit megilletődtem. De alapvetően jók voltak a források és meg lehetett jól írni.
A csütörtöki angol érettségi vizsga Szabinának nem jelentett nehézséget, hiszen angol szakos. Noémi szerint sem volt annyira nehéz, bár osztálytársaival azt beszélték, hogy a feladatlap második része azért elgondolkodtató volt.
Tari Zsóka még csak 11. osztályos, de ő is megírta az angol érettségit, előre hozva.

Miért döntöttél így és hogy sikerült a vizsga?
Zsóka: A saját dolgomat szerettem volna megkönnyíteni. A célom jövőre az emelt szintű angol érettségi, szóval most bemelegítettem rá. Nagyon ideges voltam, de már teljesen megnyugodtam. Nekem szerencsére nagyon könnyű volt a vizsga. Évek óta mindent angolul nézek, angol nyelvű a telefonom. Több angol ismerősömmel gyakorolhattam a nyelvet. Korábbi érettségi feladatlapokat oldottam meg, így készültem. Nagyon szeretek angolul beszélni. Az ELTE-re szeretnék menni óvodapedagógiára, ahol ezt angol nyelven szeretném tanulni.
Csanádot arról kérdeztük, hogy lehetett-e a vizsgák tartalmára készülni, lehetett-e találgatni, hogy milyen jellegű feladatok lesznek?
Csanád: Szerintem készülni lehetett. Következtetni magyarból és történelemből az évfordulókból, például 35 éve volt a rendszerváltás. A tanáraink nagyon jól felkészítettek bennünket, nagyon sok hasznos tanáccsal láttak el egész tanévben.

Hova tovább, milyen álmaik vannak a diákoknak?
Szabina Szegedre szeretne menni továbbtanulni, védőnő szeretne lenni. Második helyen a gyógypedagógiát jelölte meg, abban biztos, hogy gyerekekkel szeretne foglalkozni. Noémi is Szegedre menne – ahogy ő hívja – “HR-es” szakra vagy kereskedelem és marketing szakra. Csanád pedig Budapestre készül, jogi egyetemre.
- Hirdetés -