Felgyő

Országos elismerés kapujában a felgyői iskola tesitanára

Országos elismerés kapujában áll a felgyői általános iskola testnevelő tanára, aki bejutott a „K&H mozdulj! – Az év tesitanára” verseny legjobb öt jelöltje közé. A megmérettetés célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a rendszeres mozgás fontosságára, valamint azokra az elkötelezett pedagógusokra, akik nap mint nap azért dolgoznak, hogy a fiatalok aktívabb és egészségesebb életet éljenek.

A program különlegessége, hogy a döntősökre nemcsak a szakmai zsűri, hanem a közönség is szavazhat. A felgyői iskola tanára már a TOP 5 mezőny tagjaként versenyez, így most minden egyes szavazat számít – egy kattintással bárki hozzájárulhat a győzelméhez.

A döntőbe jutott pedagógusokat kreativitásuk, lelkesedésük és közösségformáló munkájuk emelte ki a mezőnyből. A szervezők arra buzdítanak mindenkit, hogy éljen a szavazás lehetőségével, és támogassa kedvenc tesitanárát az országos elismerés felé vezető úton.

Sarusi-Kis Attila – Csongrád és Térsége Általános Iskola László Gyula Általános Iskolája, Felgyő

Mindig fontos szerepet töltött be számomra a sport. Gyerekként voltak nagyon jó testnevelők és edzők, akiktől nagyon sokat tanulhattam és inspiráltak arra, hogy tovább adhassam a tőlük megszerzett tudást. Gyerekekkel foglalkozni nagy felelősség. Fontos számomra, hogy minél több sportos gyermeket segítsek a számára megfelelő sportban kibontakozni és minél több kevésbé sportos gyermekkel meg tudjam szerettetni a mozgás örömét. Nagyon fontos számomra a változatosság. Minden osztály más és más, éppen ezért mindig különböző módon kell átadni a tanulóknak a tananyagot. Ez által sosem válik monotonná amit csinálok és rá van kényszerítve az ember, hogy fejlődjön és évről évre új módszereket, megközelítéseket tanuljon. Igyekszem haladni a korral és az óráimat is minél változatosabban felépíteni, hogy ne legyenek a gyerekek számára unalmasak, kiszámíthatóak. Igyekszem minél több kisjátékot megismertetni a diákokkal, melyeken keresztül szeretnék minél több mozgást átadni a számukra és szeretném, hogy mindenki megtalálja a számításait az óráimon. Azt vallom, hogy a munka kifizetődik. Ezt szeretném átadni diákjaimnak és remélem, hogy a sportban és az élet bármely területén hasznosítani tudják majd. Szeretném, hogy minél több tanítványom megtalálja az én segítségemmel azt a sportot, ami feltöltődést jelent számára és ki tudja zökkenteni a hétköznapok nehézségeiből.

.

Egy nap, egy eszközről, egyszer lehet szavazni ugyanarra a jelöltre.

  1. Vármegyei szintű szavazás 2025. május 1-11. között zajlik. Válassz vármegyét, majd kategóriát a lenti linkeken!
  2. Eredmények kihirdetése: 2025. május 12.
  3. Díjak átadása: 2025. május 19- 31.

Szavazni EZEN A LINKEN lehetséges!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Mozgásban a mosoly – Első OviOlimpia Felgyőn, ahol mindenki győztes lett

cs3_szerk2

Folyamatosan érkeznek a gólyák térségünkbe

cs3_szerk2

Büdöset érzel Felgyőnél? Mutatjuk miért van! 

cs3_szerk2

Vízhiány és nyomáscsökkenés várható Felgyőn

cs3_szerk2

Véradás lesz Felgyőn

cs3_szerk2

A felgyői óvodások ismét a Május 1. Vadásztársaságnál jártak

cs3_szerk2

Tűz ütött ki Felgyő külterületén

cs3_szerk2

Lámpásokkal, zenével vonultak a felgyői óvodások

cs3_szerk2

Madáretetők és madárodúk kerültek a felgyői óvoda udvarára

cs3_szerk2