Kistelek

A Szentlélek ajándékaival gazdagodtak

Április 27-én, vasárnap tartották a bérmálás ünnepét a kisteleki Szent István király-templomban. A beavató szentségek közül a harmadikként a bérmálásban részesültek a fiatalok. A szertartást dr. Kovács József általános püspöki helynök celebrálta, amelyen Brendan atya is részt vett.

A bérmálás a harmadik a keresztény beavató szentségek sorában, amelyen a fiatalok lelkesen mondott imákkal és énekekkel bizonyították, a szentségre való felkészülésüket. Ez alkalommal négy település, Csengele, Kistelek, Baks és Pusztaszer, fiataljai járultak a szentséghez. A helynök atya arra bátorította őket, hogy a hit világosságában éljenek, és bátran hirdessék az evangéliumot, épp úgy, ahogyan pünkösd napján az apostolok a Szentlélek erejével indultak útnak. 

A Szent István király-templom mindkét oldala zsúfolásig megtelt, a hívek nagy számban jöttek el, hogy együtt imádkozzanak a bérmálkozókért ezen a felemelő és örömteli ünnepen. 20 bérmálkozónak teljesült a vágya, a Jézussal és a Szentlélekkel való találkozásban.

Felkészítő tanárok: Harmat József, Zólyomi-Katona Theodóra, Tábit Brigitta és Dobos Péter.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

86 évesen is szépíti Kisteleket – egy idős néni példája még a polgármestert is meghatotta

cs3-szerkeszto

Csongrádi és kisteleki középiskola is csatlakozott a Cselekvő emlékezet programhoz – megkezdődött a hadisírgondozás

cs3-szerkeszto

Eltűnt egy 70 éves férfi Kistelekről – a rendőrség a lakosság segítségét kéri

cs3-szerkeszto

Sajtok, finom falatok és hajnalig tartó mulatság – jön a 26. Kisteleki Gasztronómiai Fesztivál!

cs3-szerkeszto

Közel 130 gyermekkel rajtolt el az Intézményi Bozsik Program új szezonja Kisteleken

cs3-szerkeszto

Egyhetes országos razziát indított a rendőrség, Szentes, Csongrád és Kistelek útjain is fokozottan jelen lesznek

cs3-szerkeszto

Kívül-belül megújult a Kisteleki Általános Iskola

cs3-szerkeszto

Közel kétszáz szépkorút köszöntöttek Kisteleken

cs3-szerkeszto

Feltekerték a hangulatot a kisteleki pumpapályán

cs3-szerkeszto