Külföld

Meghalt Ferenc pápa

88 éves korában meghalt Ferenc pápa, a katolikus egyház vezetője, aki régóta szenvedett súlyos betegségben. Az egyházfő még február 14-én, pénteken került kórházba, és pár nap múlva kiderült, hogy súlyos, kétoldali tüdőgyulladása van. 2025. április 20-án még megjelent a hívek előtt a Vatikán erkélyén.

Elhunyt Ferenc pápa – jelentette be Ferrell bíboros, a Vatikán kamarása egy videóüzenetben, húsvét hétfőn. Ferenc pápa, azaz Jorge Mario Bergoglio 88 éves volt, 2013 márciusa óta állt a római katolikus egyház élén. 

„Ma reggel 7:35-kor Róma püspöke, Ferenc, visszatért az Atya házába. Egész életét az Úr és az Egyháza szolgálatának szentelte” – mondta Farrell a közleményben.

„Megtanított bennünket arra, hogy hűséggel, bátorsággal és egyetemes szeretettel éljük meg az evangélium értékeit, különösen a legszegényebbek és a peremre szorultak iránt.” 

„Végtelen hálával példájáért, mint az Úr Jézus igaz tanítványa, Ferenc pápa lelkét Isten végtelen és irgalmas szeretetére, az Egy és Háromságos Istenre bízzuk.”



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Nagy erejű robbanóanyagot találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közelében

cs3-szerkeszto

A tiszás informatikus bevallotta: külföldi titkosszolgálatok szervezhették be, egy későbbi akcióra készíthették fel

cs3-szerkeszto

Elérte Európát az iráni háború, lángokban áll egy izraeli fegyvergyár Csehországban

cs3-szerkeszto

Távozott a legenda: elhunyt Chuck Norris

cs3-szerkeszto

Elege lett a Molnak és a Shellnek: mostantól korlátozzák a tankolást a benzinkutakon

cs3-szerkeszto

Horvátországban hétfőtől megkezdődött a fiatalok kötelező katonai kiképzése

cs3-szerkeszto

Robert Fico: Szlovákia kész blokkolni az Ukrajnának szánt háborús kölcsönt, ha szükséges

cs3-szerkeszto

Zelenszkij életveszélyesen megfenyegette Orbán Viktort

cs3-szerkeszto

Kilőttek az olaj- és gázárak: energiapiaci sokk fenyegeti Európát

cs3-szerkeszto