Térség

Szomorú hír: idén elmarad az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

Fő a biztonság! A különböző állatbetegségek miatt nehéz döntést hoztak meg a hódmezővásárhelyi szervezők: elmarad a térség legnagyobb agrártalálkozója. 

A tervek szerint 2025. május 8-10. között rendezték volna meg a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat, az azonban elmarad. A Hód-Mezőgazda Zrt. és a szakmai szervezetek közös döntése alapján a biztonság és a felelősségvállalás került előtérbe.

A vírusok árnyékában

A négylábúak körében megjelent száj- és körömfájás fertőzés, a madárinfluenza és a lóherpesz bizonytalanná teszik a rendezvény biztonságos lebonyolítását. A járványügyi kockázatok minimalizálása érdekében a lemondás volt a legfelelősebb döntés.

A Hód-Mezőgazda Zrt. szorosan együttműködött a szakmai szervezetekkel, és közösen jutottak arra a következtetésre, hogy a rendezvény megtartása túl nagy kockázatot jelentene.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Karácsony előtt 155 kormánytisztviselő adott vért, többek között Szentesen

cs3-szerkeszto

Meggyújtották az első adventi gyertyát térségünk kistelepülésein is

cs3-szerkeszto

Kudarcos előválasztás után kiderült, ki lesz a Tisza jelöltje térségünkben

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence lehet a Tisza Párt “előválasztásának” előre kijelölt győztese

cs3-szerkeszto

Szegeden épül a jövő autóipari központja – a BYD a szentesi és csongrádi dolgozókat is várja

cs3-szerkeszto

Végre, jutott egy kis víz a tájba!

cs3-szerkeszto

Kiderült, mennyivel nőhetnek jövőre a szentesi, csongrádi és kisteleki nyugdíjak

cs3-szerkeszto

Lebukott az interneten álnéven fenyegetőző férfi, vádat emeltek ellene

cs3-szerkeszto

Saját díjat kap Csongrád-Csanád vármegye agráriuma: együttműködési megállapodást kötött a Kormányhivatal és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

cs3-szerkeszto