Szentes Tömörkény

Badár Sándor, Bagi Ferenc, Fehér Csaba és Bánfi Sándor is állami kitüntetést kapott

A márciusi ifjak lerakták a vidék Magyarországának az alapkövét, mi pedig folytatjuk az építkezést – fogalmazott Nagy István agrárminiszter, az 1848. március 15-e alkalmából rendezett ünnepségen a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, ahol elismerést adott át két szentesi és egy tömörkényi kitüntetettnek. 

Nagy István szerint a márciusi ifjak példája, ’48 üzenete minden magyar öröksége. S bár 177 év alatt nagyot fordult a világ kereke, van, ami nem változott: ahogy akkoriban, úgy most sem akarnak mást a magyarok, mint békét és szuverén, szabad Magyarországot.

„Nekünk ma a bécsi udvar helyett, a brüsszeli udvar diktál. Előírja, hogy kit engedjünk be a határainkon, kivel éljünk együtt, hogyan neveljük a gyerekeinket, mennyi pénzt hajtsunk be a magyaroktól, a nyugdíjasoktól, családoktól, a vállalkozóktól. Háborúba és esztelen költekezésbe akarnak minket hajszolni, nekik Ukrajna az első! – hangsúlyozta a miniszter, majd leszögezte: „a Hősök ma is mi vagyunk, a Lázadók, akiknek a gerince soha nem hajlik meg, akiknek mindig Magyarország az első.”

Szentesiek is a díjazottak között

Az ünnepségen állami kitüntetéseket is átadtak. A díjazottak között szentesi humoristát, művészeti vezetőt és egy polgármestert is találunk. Mutatjuk, a térségünkből kik vehették át az elismerést: 

  • Badár Sándor, Karinthy-gyűrűs humorista – Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata díj 
  • Bagi Ferenc, a szentesi Jövőnkért Néptáncegyüttes művészeti vezetője – Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata díj
  • Bánfi Sándor, Tömörkény polgármestere – Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata díj

Állami kitüntetést kapott továbbá Fehér Csaba, a Szentes Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora is, aki a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata elismerésben részesült.

Gratulálunk!

.

Fotók: Farkas Sándor Facebook-oldala



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kivágtak egy nagy fát Szentesen

cs3-szerkeszto

Havas kaland és közösségi élmény – Sítáborban jártak a szentesi diákok

cs3-szerkeszto

Rákász Béla kemény szavakkal reagált a szentesi momentumos plakátkiállításra + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szabó István: Mi már a kezdetektől a béke pártján állunk, és nem engedjük, hogy belerángassák Magyarországot a vérontásba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Miniszteri elismerő oklevelet kapott a szentesi Boros oktatója

cs3-szerkeszto

A gazdák védelme és a magyar érdekek kerültek középpontba a szentesi agrárfórumon

cs3-szerkeszto

Szénászky Zsolt: Szabó István ember az emberek között + VIDEÓK!

cs3-szerkeszto

A HMG diákjai ismét a laktanyában jártak

cs3-szerkeszto

Új pályázat jöhet a Tóth József Színház és Vigadó üzemeltetésére Szentesen

cs3-szerkeszto