Külföld

Itt a vége: a Fehér Ház megerősítette az ukrán segélyek leállítását

Pár nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök szócsatát vívott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a Fehér Házban, az Egyesült Államok felfüggesztette a háborúban álló országnak szánt katonai támogatásokat – erősítették meg a Reutersnek katonai források. 

Korábban felmerült annak a lehetősége, hogy Trump és Zelenszkij múlt hét pénteki kudarcos egyeztetésének hatásaként az Egyesült Államok fel fogja függeszteni az Ukrajnának szánt katonai segélyeket. Ezt most a BBC értesülése szerint a Fehér Ház hivatalosan is megerősítette.

A jelek szerint Zelenszkij múlt heti kudarcos washingtoni látogatása komoly, pénzben mérhető kárt okozott Ukrajnának.

A BBC beszámolója szerint az Egyesült Államok Kongresszusa az elmúlt közel három évben több mint 180 milliárd dollárnyi támogatást hagyott jóvá Ukrajnának Oroszország inváziója óta. Emellett az ország költségvetési támogatásban is részesül, amelyet főként a Világbank vagyonkezelői alapjain keresztül folyósítanak az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége közreműködésével. Ennek a finanszírozásnak egy része segíti Ukrajnát a tanárok és orvosok bérének kifizetésében, valamint a kormányzati működés fenntartásában.

A katonai segélyek most bejelentett szüneteltetése elsősorban a Biden-kormányzat által korábban jóváhagyott segélyekre vonatkozik. Ezek a szállítmányok már lelassultak Trump elnök januári hivatalba lépése óta, most pedig teljes mértékben leállnak majd.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Felmérés: Orbán Viktor a második legnépszerűbb külföldi politikus Szlovákiában

cs3_szerk2

Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke

cs3_szerk2

Füstbombákat dobáltak és verekedés tört ki a parlamentben + VIDEÓK!

cs3_szerk2

Szomorú évforduló: 3 éve kezdődött az orosz – ukrán háború

cs3_szerk2

A CDU nyert, de az AfD az igazi győztese a németországi választásoknak

cs3_szerk2

Aggasztó hírek a Vatikánból: már a halálára készülhet Ferenc pápa

cs3_szerk2

Újabb merénylet Németországban – Autóval hajtott az emberek közé egy afgán férfi, sokan megsérültek + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Tragédia Washingtonban: összeütközött egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter

cs3_szerk2

Beiktatták Donald Trumpot, a 47. amerikai elnököt

cs3_szerk2