Csongrád

A kommunista diktatúra áldozataira emlékeztek Csongrádon

Koszorúzással és mécsesgyújtással emlékeztek meg Csongrádon a kommunizmus áldozatairól. 

A temetői kopjafánál Illés Péter, a Csemegi Károly Könyvtár igazgatója mondott megemlékező beszédet, majd a város vezetői, civilek, pártok és a rendvédelmi erők képviselői helyeztek el koszorút és mécseseket.

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja megtartását az Országgyűlés 2000. június 13-án rendelte el. Ennek értelmében minden év február 25-én megemlékeznek a kommunizmus áldozatairól a középfokú oktatási intézményekben.

Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947-ben ezen a napon a kommunistákkal szembeni kiállása miatt a szovjet hatóságok letartóztatták és a Szovjetunióba vitték, ahol nyolc évet töltött fogságban, először a Gulagon, majd 1951. szeptember 25-től az Állambiztonsági Minisztérium moszkvai központi börtönében.

A kommunizmus fekete könyve becslések és levéltári kutatások alapján körülbelül 100 millióra teszi a kommunizmus áldozatainak számát az egész világon. Kelet-Közép-Európában az éhínségben, kényszermunkatáborban vagy kivégzés által elhunyt áldozatok száma eléri az egymilliót, de a rendszer áldozata az is, akit börtönbe zártak, vallattak, kínoztak, megbélyegeztek, akit csoport- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek, vagyis mindenki, akit a szabad cselekvés és választás lehetőségétől megfosztottak, testileg és lelkileg megnyomorítottak.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Három csongrádi iskola is arany minősítést szerzett az Aktív Iskola Programban

cs3-szerkeszto

Szentesi fiatal csatlakozott a csongrádi tűzoltókhoz – valóra vált Alekszandr álma

cs3-szerkeszto

A Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete is részt vett a Kárpát-medencei Magyar Családok Találkozóján

cs3-szerkeszto

Világranglista-vezetőként lett Európa-bajnok a csongrádi kötődésű Kovács Marcell

cs3-szerkeszto

Játékosokat keres a Csongrádi-Tiszapart Sport Egyesület

cs3-szerkeszto

Rekordszámú nevező és 800 ezer forintos adomány a FireCross csongrádi fordulóján

cs3-szerkeszto

Újra meghirdették Csongrádon a Tiszta udvar, rendes ház programot

cs3-szerkeszto

Semmelweis-napon mondtak köszönetet az egészségügyi dolgozóknak Csongrádon

cs3-szerkeszto

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto