Belföld

Gyurcsány Ferenc: kegyetlen időszak következik

Kegyetlen időszak következik, olyan rettenet vár ránk, amellyel nem találkoztunk az elmúlt hetven évben – mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke vasárnapi, évértékelő beszédében Budapesten.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: nagypályás történelmi meccs kezdődik, olyan dolgokkal, kihívásokkal, konfliktusokkal fogunk szembe találkozni, olyan szerepekkel és szereplőkkel, akiktől és amelyektől elszoktunk.

Azt mondta, 

pártja a sokszorosára növelné a bankok feletti ellenőrzést, és erős állami szabályozást vezetnének be a banki költségek esetén. 

Nem lehet megengedni az egyoldalú üzletiszabályzat-módosításokat, valamint “szét kell rúgni a teljes banki követeléskezelés rendszerét, amelynek ma az a vége, hogy családok százait, ezreit üldözik a nyomorúságba, a semmibe” – jelentette ki.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Három hét van a plakátok eltávolítására

cs3-szerkeszto

Kocsis Máté: sok hiba, bűn és árulás történt, de újra hadrendbe állunk

cs3-szerkeszto

Lehűléssel indul a hét, visszatérnek a hajnali fagyok is

cs3-szerkeszto

Forsthoffer Ágnest jelöli a Tisza az Országgyűlés elnökének

cs3-szerkeszto

A Mi Hazánk ismét Dúró Dórát jelöli az Országgyűlés alelnökének

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a jobboldali közösség teljes megújítására van szükség

cs3-szerkeszto

A Mi Hazánk Mozgalom óvást jelentett be a választások eredményével kapcsolatban

cs3-szerkeszto

Zelenszkij bejelentette: április végén újraindítják a Barátság vezetéket

cs3-szerkeszto

J.D. Vance Orbán Viktorról: Ő volt az egyetlen európai vezető, aki hajlandó volt szembeszállni az amerikai érdekeket sértő brüsszeli bürokráciával

cs3-szerkeszto