Csongrád

Négy óvodát is felújítanak Csongrádon

A jó hírt Máté Attila alpolgármester jelentette be, aki elmondta, hogy az önkormányzat mindig is nagy figyelmet fordított az óvodákra, ezért keresik a forrásokat, hogy a többi intézményt is fejleszteni tudják. 

Csongrádon a Templom utcai “Delfin” Óvoda, a Bökényi “Napraforgó” Óvoda, a Fő utcai “Platánfa” Óvoda és a Bokrosi “Napsugár” Óvoda hamarosan ráncfelvarráson esik keresztül. Az ovikban közös, hogy a felújítási terv mindegyiknél tartalmazza a játszótéri udvarok teljes felújítását.

Ezen felül a Delfin ovi napelemeket kap, a Napraforgó oviban felújítják a főzőkonyhát és kiegészítő helységeit, illetve konyhatechnológiai eszközöket is vásárolnak. Szintén ebben az óvodában tervben van a villamos vezeték hálózat cseréje, radiátor csere, valamint napelem telepítése. A Napsugár ovi játszótéri udvara teljesen megújul, így egy olyan szuper játszóteret kapnak, ami minden követelménynek megfelel.

A Platánfa oviban a Csongrádi Óvodák Igazgatósága saját költségvetése terhére az óvoda udvarán álló romos melléképület bontását, valamint ideiglenes kerítés létesítését valósítja meg. A megmaradó melléképület pedig felújítják, hogy alkalmas legyen a játékok tárolására, és egyéb, az óvoda működéséhez szükséges anyagok előírás szerinti elhelyezéséhez (pl. tisztítószerek, vegyianyagok, stb.). Az udvaron a bontandó épületszárny helyén felszabaduló területtel kiegészülve olyan korszerű játszószerek rendszere kerül kialakításra, mely megfelel a játszótéri szabványok előírásainak.

Csongrád a „Gyermeknevelést támogató humán infrastruktúra fejlesztése” c. felhívására 2024.03.07.-én nyújtott be pályázatot, amit sikeresen meg is nyertek. Ennek és a város jó gazdálkodásának köszönhetően 295 162 740 forintból tudják az óvodákat fejleszteni. 

Borítókép: Csongrád közösségi oldala, Révész Gábor



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bedő Tamás: ez a nap nem csupán megemlékezés, hanem tiszteletadás is

cs3_szerk2

Miklósa Erika Csongrádon! – Egy különleges zenei este a templom falai között

cs3_szerk2

Kiválasztják a Közönség Borát Csongrádon

cs3_szerk2

Gőzerővel zajlik a vízpótlás a Gyova–Mámai-Holt-Tiszánál + GALÉRIA + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Irány a vízpart vagy a hűvös szoba, a héten Szentesre és Csongrádra is visszatér a kánikula

cs3_szerk2

Szító Imi újabb egyedi falfestménye díszíti a csongrádi Piroskavárosi Általános Iskolát

cs3_szerk2

Az aszályos időjárás miatt elmarad a IX. Levendulaszüret és Kézműves Vásár Csongrádon

cs3_szerk2

A szentesi Bugyi Tibor dobogósként érkezik a csongrádi Fire Cross fordulóra

cs3_szerk2

Megkapta első fizetését a Kisréti Otthon Zöld Brigádja és ezzel sokkal több történt, mint gondolnánk

cs3_szerk2