Mindszent Térség

Helyi védettség alatt álló, 100 év körüli platánfát vágtak ki Mindszenten – FRISSÍTVE!

Több olvasónk is szomorúan tapasztalta, hogy a település egyik jelképének számító platánsorból egy fa már hiányzik. A nagyjából 100 éves platán sok mindent látott az évek alatt, most azonban búcsút intettek neki a helyiek. Egy Facebook-bejegyzésből kiderült, hogy a fát a polgármester és kis csapata távolította el.  

A Tisza-parti település híres a gyönyörű platánfáiról, amik a Kossuth utcán, Szabadság és Köztársaság téren ékesítik a települést, nagyjából már 100 éve. Ezek közül egy, ami a Posta és az élelmiszerbolt előtti szakaszon élt, már nem magasodhat az alatta sétálók fölé. 

Védettség alatt állt a fa

Mindszent Településképi Arculati Kézikönyvéből kiderül, hogy a fent említett helyszíneken élő platánok helyi jelentőségű védett természeti emlékek. Arról, hogy valami betegsége lett volna a kivágott fának, nem árulkodott semmi, így az olvasóink értetlenül állnak az eltűnése előtt. A közterületen lévő fák kivágására a jegyző adhat engedélyt, ezért az ügyben kérdéseket küldünk Mindszent Város jegyzőjének. Amint kapunk válaszokat, frissítjük a cikket!

Volt már hasonló eset a településen

Az elmúlt években érkezett már olyan kérés az önkormányzathoz, hogy egy védettség alatt álló fát vágjanak ki. Akkor az volt a folyamat, hogy készíttettek egy szakértői véleményt, egyeztettek a jegyzővel, és még a bizottságoknak és a képviselő-testületnek is szavaznia kellett. 

Ebből a folyamatból most kimaradt „pár” lépés, hogy miért, az remélhetőleg kiderül a jegyző válaszából. Mindszent kevesebb lett egy öreg veteránnal, bízunk benne, hogy a többi platán megmenekül! 

FRISSÍTÉS:

Cikkünkre egy személyeskedő hozzászólásban reagált a polgármester. Szerinte “a hülye is látja!”, hogy a fa miért lett kivágva. Azt azonban nem árulta el, hogy a fa kivágásához szükséges volt-e a jegyző engedélye, és hogy kapott-e engedélyt ennek a fának a kivágására.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szomorú hír: idén elmarad az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

cs3_szerk2

Rotyoghat a bográcsos: mától Szentes és Csongrád térségében is vége a tűzgyújtási tilalomnak

cs3_szerk2

Szia Bátyus, helyzet? Nálatok is esik a hó?

cs3_szerk2

„Csongrád-Csanád vármegye értékei” címmel hirdet vetélkedőt a megyei önkormányzat

cs3_szerk2

Ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe megyénkben, de vannak városok, amik kivételek

cs3_szerk2

Mindszenti elnöke lett a hódmezővásárhelyi fociklubnak

cs3_szerk2

Ez a kérdés, válasszatok! – Farkas Sándor megmutatta a véleménynyilvánító szavazás szavazólapját

cs3_szerk2

Rengeteg szemetet gyűjtöttek össze mindszenti önkéntesek

cs3_szerk2

Születési helye: mentőautó – nem mindennapi sztori Boglárka születéséről

cs3_szerk2